Boldog születésnapot, Linettttt!
Tudom, tudom, tegnap volt... Küldtem is neked egy röpke üzenetet a facebookon. Csakhogy feszített tempóban dolgoztam a civil munkahelyemen, tele voltam megírnivaló meg feltöltenivaló cikkekkel.
Egyébként mostanában érdekes projektek mozgolódnak a felszín alatt... Elvileg kijön egy lemez Pakisztánban, és azon rajta leszek én is. Ebben a hónapban tervezik a megjelentetést a Lahooti-nál... Ezt majd kifejtem, ha több időm lesz.
Két éve ilyenkor léptem fel a Nemzeti Könyvtár Auditoriumában, Iszlámábádban.
Ez a kedvenc képem ebből az időszakból, a magyar nagykövetség egyik ügyes munkatársa készítette. Nem is Qurban Niazi, a sötétbe vesző énekestársam itt a lényeg, hanem az előtérben látható, önjelölt táncos. Szindhi nyelven énekeltem itt valamit, ő meg egy darabig velem énekelt a helyén, aztán kipattant a színpad elé, és hát, hogy is mondjam... kéjes mosollyal lavírozni kezdett. Ez egy misztikus, szerelmes költemény, nem biztos, hogy kifejezetten szúfi, de nagyon szép.
Később kiderült, hogy az illető maga is énekes a Pandzsáb vidékén, és a neve Nikla Alan Faqir. A fellépésen használtam egy dorombot is, amit a jelen lévő pakisztáni főiskolások nagy örömmel hallgattak, sőt, a műsor után körém gyűltek, hogy pengessem meg még egyszer. Ez a Nikla is odajött, és amikor a kezébe adtam, a világ legtermészetesebb módján szólaltatta meg (persze, hiszen ott is van doromb, a helyi nevén "csáng". Nem is tudnék olyan helyet a földön, ahol nincs doromb.)
Itt dorombolok én a próbán, de aki most lelkesen mosolyog mellettem, az Qurban, az énekes a színpadról:
Tegnap este próbáltam a triómmal is. Igen nehéz manapság beindítani egy új zenekart, ráadásul olyat, amelyikkel az embernek komoly célja is van. Előttem van valami konkrét, amit szeretnék, de ezt valahogy át is kellene adni, sőt, a többieket belevonni. Mindezt két igencsak elfoglalt emberrel... ráadásul két erős személyiséggel... meglátjuk! Annyi biztos, hogy amikor végre nem dumálunk, hanem zenélünk, az nagyon erős kezd lenni, és egy olyasféle nyelv van alakulóban, ami nagyon a kedvemre való, amilyet eddig még nem tapasztaltam zenélés közben. Meglepődnél ezen a szakadár kombináción: bőgő, ütősök és ének. Súlyos, mi?
Na, nekem most rohannom kell a szerkesztőségbe, és út közben kellene valami mochaccino is. Hosszú lesz ez a nap.
"Csak vidáman, csak vidáman, napról napra napsugár." (Na, ezt megint csak a református gyökerűek értik, de nem tudtam kihagyni, ne haragudj :))).)
Tudom, tudom, tegnap volt... Küldtem is neked egy röpke üzenetet a facebookon. Csakhogy feszített tempóban dolgoztam a civil munkahelyemen, tele voltam megírnivaló meg feltöltenivaló cikkekkel.
Egyébként mostanában érdekes projektek mozgolódnak a felszín alatt... Elvileg kijön egy lemez Pakisztánban, és azon rajta leszek én is. Ebben a hónapban tervezik a megjelentetést a Lahooti-nál... Ezt majd kifejtem, ha több időm lesz.
Két éve ilyenkor léptem fel a Nemzeti Könyvtár Auditoriumában, Iszlámábádban.
Ez a kedvenc képem ebből az időszakból, a magyar nagykövetség egyik ügyes munkatársa készítette. Nem is Qurban Niazi, a sötétbe vesző énekestársam itt a lényeg, hanem az előtérben látható, önjelölt táncos. Szindhi nyelven énekeltem itt valamit, ő meg egy darabig velem énekelt a helyén, aztán kipattant a színpad elé, és hát, hogy is mondjam... kéjes mosollyal lavírozni kezdett. Ez egy misztikus, szerelmes költemény, nem biztos, hogy kifejezetten szúfi, de nagyon szép.
Később kiderült, hogy az illető maga is énekes a Pandzsáb vidékén, és a neve Nikla Alan Faqir. A fellépésen használtam egy dorombot is, amit a jelen lévő pakisztáni főiskolások nagy örömmel hallgattak, sőt, a műsor után körém gyűltek, hogy pengessem meg még egyszer. Ez a Nikla is odajött, és amikor a kezébe adtam, a világ legtermészetesebb módján szólaltatta meg (persze, hiszen ott is van doromb, a helyi nevén "csáng". Nem is tudnék olyan helyet a földön, ahol nincs doromb.)
Itt dorombolok én a próbán, de aki most lelkesen mosolyog mellettem, az Qurban, az énekes a színpadról:
Tegnap este próbáltam a triómmal is. Igen nehéz manapság beindítani egy új zenekart, ráadásul olyat, amelyikkel az embernek komoly célja is van. Előttem van valami konkrét, amit szeretnék, de ezt valahogy át is kellene adni, sőt, a többieket belevonni. Mindezt két igencsak elfoglalt emberrel... ráadásul két erős személyiséggel... meglátjuk! Annyi biztos, hogy amikor végre nem dumálunk, hanem zenélünk, az nagyon erős kezd lenni, és egy olyasféle nyelv van alakulóban, ami nagyon a kedvemre való, amilyet eddig még nem tapasztaltam zenélés közben. Meglepődnél ezen a szakadár kombináción: bőgő, ütősök és ének. Súlyos, mi?
Na, nekem most rohannom kell a szerkesztőségbe, és út közben kellene valami mochaccino is. Hosszú lesz ez a nap.
"Csak vidáman, csak vidáman, napról napra napsugár." (Na, ezt megint csak a református gyökerűek értik, de nem tudtam kihagyni, ne haragudj :))).)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése