A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tappa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tappa. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 19., szerda

Tuva és Tappa

Mesélhetnék sokat, Linet, arról, hogy telnek mostanában a napok... Főként vadromantikával (hiszen egy romantikus regény fordításán fáradozom éppen, és időközben sikerült túljutnom a felén!) de emellett megy a gyakorlás, ami még mindig főleg a Tappát jelenti. Amióta ráharaptam erre a műfajra, mintha kicsit azt is jobban érteném, ki vagyok ezen a rendkívül színes zenei palettán, ami Magyarországon létezik... konkrétan: egy másik árnyalat!

Ide teszem neked Wajih Ull Hussnain Nizzami, egyik pakisztáni (és Pakisztánban leledző) zenésztársam képét, aki ízig-vérig klasszikus zenész, és nagyon nyíltan lenézi a fél-klasszikus és a népi műfajokat (mi tagadás, a Tappa is ide tartozik).


Amint a mellékelt ábra mutatja, eléggé kis zöldfülű még, bőven változhat... de amikor egy stúdiófelvétel után kimentünk a híres Habibi étterembe Iszlámábádban, és északi (afgán-pastun) népzene ment élőben a vacsora mellé, nagyon együttérzően hozzám hajolt, mondván, biztos az én fülemet is sérti ez a kifinomulatlan zene. Mondtam, hogy nem! És hát nem is értem, hogy felejthette el két óra stúdiózás után, hogy én is foglalkozom népzenével.

Na mindegy, végre valaki lépett dalszöveg ügyben is. Vagy négy-öt indiai, pakisztáni embert egzecíroztatok rendszeresen, hogy jegyezze le, küldje el nekem bizonyos dalok szövegeit. És jó ideig mind csak lapul! Viszont legutóbb, amikor kitettem a facebookra egy visszafogott poszt formájában, hogy túl régóta nem érkezik az ígért segítség, valaki azonnal reagált, hogy juttassam el hozzá is az mp3-at, majd ő megteszi, amit tud. Örömömre, nagyjából 90 százalékban le is tudta írni a szöveget (becsületére legyen mondva, a Tappa szöveg régi, ráadásul utazó emberek, tevehajcsárok nyelvén szól, amelyben pandzsábi, urdu, perzsa, púrvi stb szavak is keverednek). Még a fordítást is megkaptam tőle, persze angolul. Magyarul, kisebb szótologatás után így nézne ki:

a szerelem italát, mint a tappa cifra csomóját / Mian! kortyolni kell
a szerelem virágának illata / Shori Mian! utolsó lélegzetemig kitart

(Shori Mian a költő neve - 1742-1792.)

Ezt a gyönyörű szöveget olvasva a többi buzgó, de be nem teljesített ígéret mind elfelejtődött!


Na és, ki ne felejtsem a beszámolóból, hogy részt vettem egy torokének workshopon, a Belső Barlangban. A Huun Huur Tu tuvai együttes legifjabb tagja, Radik Tyulyush tartott énekórát, és a háromnapos kurzus tananyagában mindhárom fő torokéneklési mód, vagyis a hömei, a kargüra és a sigit is ismertetésre kerül. Én csak egy napra látogattam el a Barlangba, és hát ne tudd meg, minek kellett megfelelni! Radik keményen megdolgoztatott minket, és végre konzultálhattam a téma egyik világklasszisával. Elmondta, túl sok izommunkát alkalmazok, az eddigiekhez képest lazábban, levegősebben kell énekelni, ha nem akarok kipurcanni!

Ebben semmi meglepőt nem találok... A furulyázásomra is ezt szokták volt mondani, hogy ne feszítsek, próbáljak kicsit jobban ellazulni játék közben. Azt hiszem, a feszítés, ami persze nem tudatos, az igyekezettől, a bizonyítási vágytól, és hát a lelkesedéstől van. Bizony, Linet... Mintha a sok kihagyott évet akarnám hirtelen behozni a szívem segítségével, és szó szerint 'kemény' munkával. Ahogy az elején is mondtam, Linet, ha a tappa meghatározást ad a személyemnek, úgy a torokének is legalább annyira ezt teszi... de most már nem kell beleszakadnom. Talán már el is hiszem.





2015. július 4., szombat

Az életrendezgetés ideje

Nos, Linet, félig kész vagyok azzal, hogy az eddigi életem során felhalmozott tárgyakat - iratokat, fotókat, egyetemi vagy más jegyzeteket - szemügyre vegyem, és ami nem kell, attól megszabaduljak. Különös örömöt lelek az efféle tehermentesítésben, ezért most a napok nagy részét szanálással töltöm... A magyar nyelvtörténet jegyzeteimet ugyanúgy kidobtam, mint a hajdani novellákhoz készített ötleteléseket, sőt, az azóta megjelent regényem kéziratát is... Pár éve még sokat időztem kávézókban, füzetbe firkálva a novellákat és a reményteli vázlatokat. (Na, a folyóiratokat, amelyekben megjelentem, egyelőre megtartottam.)

A kezembe akadtak bizonyos őseteg demó cédék is...


... merthogy így indult minden anno. 

Ahhoz képest, hogy mennyire szerettem mindig énekelni, jó későn ért be, hogy merjek is kiállni emberek elé, és legyenek ötleteim. Aztán Kiss Gergellyel elkezdtük, és csatlakozott hozzánk Bártfai Gábor a basszussal meg az ütőhangszerekkel.

Ezekben az időkben készült ez a demó is, rajta minden bizonnyal némi gyimesi csángó feldolgozás, szibériai hümmögés, saját szöveggel megtoldott ballada meg valami moldvai fantáziálás. 

Furcsa, de alig merem meghallgatni... azt hiszem, visszasüllyesztem az emlékek közé.


Sok víz lefolyt közben a Dunán... Megjártam Pakisztánt, belefolytam más ethno projektekbe, belekóstoltam az indiai technikákba... és nem is nagyon akarok kijönni onnan. Miközben az is teljesen működőképes, hogy a magyar balladákat meg a rokonnépek dalait ugyanúgy elővegyem és melegen tartsam, amikor a Hajnával, vagy csak Gergővel fellépünk.

Új, de tartósnak ígérkező mániámat, az észak-indiai Tappa éneklést mindkét völgyes műsoromon bevetem, néhány hét múlva. Gergővel is próbálunk majd rá, de a Burns Kati Trió egyik imprójába is becsempészem majd. 

Egyébként meg kell mondjam, nagyon érdekes és izgalmas vizekre sodor el a kísérletezgetés. Ádámmal és Bencével ugyanis, akikkel a Triót csinálom, sokat improvizálunk, ami, ugye, egy énekesnek különös kihívás. Amiket az impróhoz felhasználok, abban az indiai és a szibériai zene egyes elemei is megjelennek, de hogy ez az egész fogyasztható is legyen, sokat kell gyúrni a dolgot... tényleg úgy, mintha tésztával dolgozna az ember. Ha a hozzávalók nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, a massza széthullik. 

Miután visszahallgattam magam, eldöntöttem, hogy az eredmény még nem elég jó. Érezni kezdtem, hogy a szélesebb körben ismert jazz impró elemeit is tanulmányoznom kell, hogy több legyen a kapcsolódópont a hallgatóság számára, amikor az emberek úgy érzik, ismerős terepen vezetem őket.

Így találtam erre a linkre, ehhez a tanárhoz:

 
Itt sokat találok, aminek idővel a véremmé kell válnia, de szerencsére ehhez személyes segítségem is van. Izgalommal tölt el ez a videó. Igaz, nem ugyanolyan értelemben izgat, mint az indiai linkek. Ott egészen felvillanyozódom, és nyughatatlanná válok, amíg el nem kezdem megvalósítani azt, amit az énekes a videón produkál... Itt nyugodtabban örülök, mert látom, hogy ez a tudás könnyebben megszerezhető, nagyon hasznos, majdnem megkerülhetetlen. A birtokába lehet kerülni: lehet is, és kell is.

Szóval, Linet, a rendezgetés közben új dolgokkal is találkozom, amelyeknek helyet kell találnom az életemben. Csakhogy évekkel később ezek már nem demó cédék formájában kerülnek majd a kezembe. Manapság a telefonom felvevőjén, vagy a netbookomon tárolom a fontosabb kísérleteket, próbafelvételeket. Amelyik valóban számít, arról évekkel később is tudni fogom, micsoda, és mi lett a sorsa.



2015. június 19., péntek

Izgi nyár... gyertya a matrac mellett

Kedves Linet, ne bántódj meg, ha a nyár folyamán kevesebbet jelentkezem. Meg kell értened, hogy rengeteg az esemény, a történés. Készülök a fellépésekre, lubickolok a fesztiválszezonban! Alig győzöm kiválasztani, miről is írjak.

Leginkább ez a kép tükrözi a lelkiállapotomat:



Henri Rousseau: Alvó cigány

Bárki, aki művészkedésre adja a fejét, késélen táncol... anyagilag, de még családi és baráti kapcsolatait tekintve is. Miközben semmiért se adnám a megtapasztalásaimat, mégis azt kell mondanom, nem mindenkinek való ez a "cigányélet"... Tele van csodákkal, ugyanakkor kemény feladatok is megtalálnak az önismeret útján.

De hát te, mint a Török Állami Opera énekese, nagyon jól tudod ezt!

Azért hadd újságoljam el, nagy sikerünk volt vasárnap Barvich Ivánnal a Klebelsberg Kultúrkúrián. Varró Dani és a Göncölszekér együttes társaságában zenéltünk. Ez volt Iván szerzeményeinek újabb premierje. Évekkel ezelőtt egy másik énekesnővel adta elő majdnem ugyanezt a repertoárt, úgyhogy fel kellett kötnöm a gatyát!

Közvetlen a Sebő zenekar koncertje után száguldottunk ki a Kúriára, hogy bemutassuk az időnként keleties ízű népdalfeldolgozásokat. (A keletiesség az, amit én hoztam a műsorba.) Nagyon büszke vagyok arra, hogy Iván szerzeményeinek életre hívásában ekkora részem lehet!


Túl sokáig ebben az élményben sem fürdőzhetek... Jövő héten kiutazom Balatonakarattyára, az Everness Fesztiválra, ahol a Belső Tükör Stúdió vezetője, Fehér Krisztina vendégeként fogok bemutatkozni. Ki kell találnom egy tíz perces műsort, amiben benne lesz lényem sava-borsa... Naná, hogy viszek tilinkót, kavalt, és beépítek pár szibériai pillanatot is, bár a tematika a kérés szerint Indiára alapul. A tappa műfaj iránti lelkesedésem miatt elképzelhető, hogy a Bhairavi rágát csempészem a műsorba, nem is annyira a Tilangot, ahogy eddig mondtam neked. Ami tappát eddig gyakoroltam, az Bhairaviban volt, és mára egészen a szívemhez nőtt. Lájtos ázsiai műsor lesz, egyszemélyes műsor... de hát: teremtsünk műfajt! :)



Apropó India... már megint mi történt velem. A facebookon megkeresett egy Nirvana Singh nevű egyén. Hm... 

Tipikus eset: álnév, a profilkép helyén felirat, semmi fotó. Amikor jeleztem felé, hogy az egyetlen infó, amit a profiljából leszűrni vélek, az a vallása/származása (a Singh egy jellegzetes szíkh név); ismeretlenekkel nem chattelek, főleg, ha se arcuk, se nevük, rámförmedt... Azt mondta, tipikus bizalmatlanság ez a részemről. Hogy kérdőjelezhetem meg egy kasmíri szíkh tisztességes szándékait? Na most, mivel a többséggel ellentétben nem a szemem színe volt a téma, elkezdtem vele kicsit mélyebben beszélgetni. Azt is megengedtem, hogy bejelöljön. Nem is baj, ha a tappa dalszövegekhez és a pandzsábi nyelvi kérdésekhez van még egy épkézláb segítségem. No, meglátjuk, befogható-e.

Linet, már be is sötétedett, megyek egy kicsit tappát gyakorolni... leülök egy kis matracra a konyhakövön, benyomom a youtube-ot, és gyerünk... enélkül nem teljes a napom. A bengáli barátomnak megígértem, hogy csinálok egy tappás mp3 felvételt, elküldöm neki, és a véleményét kérem. Kicsit tartok ettől... de jó lesz! (Emlékeztetőül: a múltkori, meg a  kettővel ezelőtti posztban írtam a tappáról és a műfaj iránti rajongásomról.) 

És, tudom, hogy zsidó vallású vagy, de itt a Ramadán, úgyhogy kedves törökországi ismerőseidnek is áldást és erőt kívánok, Ramadán Karím! Mindenképp add át!





2015. június 11., csütörtök

Fokozódik a nemzetközi tarana!

Ahogy itt a tappát tanulmányozgatom, kedves Linet, és próbálok belebogozódni a szövetébe, eszembe jutott ez a fellépésem Qurban Niazival, Pandzsáb macsó énekesével:


Nem is tudom, hogy képzeltem ezt a fellépést! A szervező egy iszlámábádi diplomata magazin főszerkesztője volt, és könnyen kiderült, hogy nincs fogalma a fúzióról. Se a koncertszervezésről. Amikor meghívott, hogy az Iszlámábádi Nemzeti Könyvtár nagytermében zenéljek, még nem tudtam, hogy a környék egyik legnagyobb férfisovinisztáját kérte fel partneremül... Aki angolul nem tudott, urduul pedig vajmi keveset!

Nem akarok panaszkodni, sajátos élmény volt ez a műsor... de amikor épp megéltem ezeket a pillanatokat, úgy éreztem magam, mint egy túlélő showban.

A koncert előtt fél óra próba állt a rendelkezésünkre, ezalatt egy szindhi dalt tudtunk megnézni. Ez volt az egyetlen közösen előadott számunk. Qurban eljátszott a szúfi bandájával néhány számot, aztán végre engem is a színpadra szólítottak... De azt ne hidd, hogy akkor már énekelhettem! Dehogy. Qurban belekezdett egy újabb dalba, és a szöveg alapján bökdösött hol a szemem, hol a cipőm felé, hogy milyen szép, milyen kecses. Belementem a játékba. Szemérmesen az egyik zenész háta mögé futottam, eltakartam az arcomat. A közönség imádta: milyen jó is, hogy ez a kis fehér nő érti a dalszöveget! (30 százalék elég volt.)

Na most, amikor az első két számom után újabb tíz percre kisajátította a színpadot, és nem engedett megnyikkanni, ott hagytam. Persze, integetett utánam, és végül csináltunk egy finálét (ha ugyan tudta, hogy az volt), és a legnagyobb békességben fejeztük be a koncertet. Nem bántam nagyon, mert ezután egy sokkal jobb buli következett, klassz közönséggel.

De a Pandzsáb, az Pandzsáb. És a Pandzsáb nekem most a tappa éneklését jelenti. Sokat gyakorlom, még a buszmegállóban is, persze némán. Úgy rakosgatom, csoportosítgatom a hangokat, mint egy több módon megoldható egyenlet képletét. Főleg az alábbi videó alapján, Girija Devivel. Hadd büszkélkedjek azzal, hogy értem, amit az elején mond: 'Most egy kis tappa következik, mivel tappát gyakran énekelek. Bhairávi rágában van.'...Már azzal is megelégszem, ha olyan ügyes leszek, mint ez a kis tanítvány. 



Shubhrodeep, a bengáli szitáros barátom, aki karácsonykor járt Budapesten, megígérte, hogy leírja a szöveget, mert nem hindiül, hanem purviul vagy bradzsul van.
Jaj, egy kedves ismerősömmel, Sharif Awannal is konzultáltam a tappáról. Ő az egyetlen pakisztáni producer, aki benne van a Grammy bizottságban, mivel az Indus Raag című mammutprojektje jelölést is kapott.



Kérdezgettem őt is erről a technikáról, erről a gyorsan váltó dallampergetésről, a taranáról. Elmondta, hogy amiben tud, segít... és hogy szerinte ez a technika, mint a legtöbb autentikus éneklési mód, a közös emberi örökség része. Nem híve annak az elméletnek, hogy csak indiaiak tudják megtanulni, elítéli az efféle nagyképű kisajátítást. Még akkor is, ha egy európainak bizony többet kell nyüstölnie, mielőtt szépen megszólal bármelyik technika, már csak a szöveg miatt is.

Milyen lenne tappába kezdeni a mozgólépcsőn? Vagy megröcögtetni az áruház forgóajtójában?

Az első gyakorlatok után különösen tudatába kerültem annak, hogy a nyelvem a torkomban folytatódik. Olyan lett, mint egy ostor, amit előtte sokáig suhogtattak.

Rá kell kapcsolnom egyébként is a dolgokra. Hiszen nem tappa repertoárt építek, hanem gyakorlás közben lassacskán teszek egy lépést hátra, és megnézem, hogy tehető bele ez a színfolt a koncertprogramokba. Az Evernessen is, de főleg a Völgyben. A Burns Kati Triót is gatyába kell addig rázni...

Linet, most sietek. Vasárnap este 7-kor lesz Ivánnal a koncert a Kultúrkúrián, gyakorolni kell. Gyere te is...



  

2015. június 1., hétfő

Tevehajcsárok, Pandzsáb, Tappa

Linetem, nem győzöm utolérni magam manapság. Gyermekem erdei iskolába készült, én meg egyszer-egyszer, amikor nem dolgoztam, lekuporodtam egy jógamatracra a konyhakövön, egy sarokban, bekapcsoltam egy videót, és gyakoroltam.


... ezt azért raktam most ki, mert itt tényleg a konyhakövön ülök. Persze, gyakorolni fedetlen fővel szoktam!

És hogy mit gyakorlok?

Nagyon ráharaptam egy műfajra, vagy inkább úgy mondom, hogy éneklési stílusra. Ezt úgy hívják, hogy Tappa, és Indiában, a Pandzsáb vidéki tevehajcsárok népzenéjéből került a klasszikus zenébe. Sok kis, elaprózott díszítésből áll. Meg is mutatom egy igazi ikon, Girija Devi előadásában:


Szépen el is magyarázza a maga nyelvén, hogy kettő-négy-stb. hangból állhat egy-egy kis egység, amit díszít. És közben mindig visszatalál a ritmusba is, hogy az ütemhangsúly előtt beérje a dobot. És ahányszor ezt teljesíti, mindenki örül.

Nem emlékszem, hogy valaha tevehajcsár lettem volna, és azt sem állítom, hogy máris tökéletesen megy a dolog, de az biztos, hogy jó úton járok. Szerencsémre van konzulens, egy Düsseldorfban dolgozó, bengáli szitáros ismerős, aki majd megmondja, hogy állok... amikor lesz arcom ahhoz, hogy mintát küldjek neki.

Ezeket a dolgaimat indiai ismerőseim mindig hitetlenkedve fogadják... Honnan szedtem most ezt az ötletet, hogy a Tappával foglalkozzak? Miért jó ez nekem? Nincs más dolgom? Hát, Tappát nem fogok énekelni a közeljövőben, az biztos. Hiszen ahhoz szövegestül kellene megtanulnom mondjuk egy thumrit, és azt távoktatva elég nehéz. De ezt a formát, ami a Tappa, hasznosítani tudom a magam dolgaiban.

Így kísérletezgettem valaha a szibériai énekléssel is, amíg eljutottam valameddig:


Visszatérve a Tappára, kisebb lavinát indított a facebookon, amikor kiírtam, hogy ezt nézegetem. Jöttek is a kommentek...  Ilyenkor lehetőség van urduul felelgetni, amiből sosem elég.



Ha lenne ilyen tevés falvédőm, kitenném magam mellé a sarokba, a konyhában. Aztán vinném magammal oda, ahol legközelebb leülök gyakorolni. Legalábbis addig, amíg a Tappa tart a bűvöletében. Rajta leszek, hogy sokáig így legyen.