Egy másik dimenzió és a bátor szindhiek

Linet, te nálam is jobban tudod, hogy ha az ember utazik, megváltozik az időérzéke, sőt, az étvágya, az erőnléte is. Pakisztánban nekem a veszélyérzetem tompult el rendszeresen.

Például, amikor a nagykövetségi emberek autójában utaztam, és Iszlámábád egyik főútján hajtottunk végig, csöppet sem riadtam meg, miután utólag értesültünk egy fegyveres támadásról, ugyanazon az útszakaszon. Csupán két perccel azután történt a lövöldözés, hogy arra jártunk.

Akiknél aludtam, elmondták, hogy változatosan folyik odakint az élet. A magyar nagykövetség napjai csendesen telnek, de ha valahová el kell utazni, akaratlanul is eszükbe jut, hogy támadás érheti őket, vagy valamilyen baleset... Én úgy voltam ezzel, hogy ilyen itthon is előfordulhat. Hát nem? Egy pillanatig sem éreztem magam veszélyben, legfeljebb nem volt könnyű megszokni, hogy lépten-nyomon megbámulnak.

Ebben a másik dimenzióban, ami Pakisztán, az időjárás kevéssé változékony, de sok az ünnep, vagy nagy tud lenni a meleg, és ilyenkor (vagy a csuda tudja, miért) felhevülhetnek az indulatok. Akik ott élnek, meg vannak róla győződve, hogy nincs veszély... annyi semmiképp sincs, mint amennyiről a média ad hírt. Bizony, Pakisztánnak népes rajongótábora van az európaiak, amerikaiak között is. Én éppenséggel tudom, hogy azok a 'fehérek', akik kint dolgoznak, haza se akarnak jönni.

Nem mondok újat azzal, hogy Pakisztánban a szabad véleménynyilvánítás, különösen politikai kérdésekben, erősen korlátozott. A hatalom jól tudja, kitől kell tartani, ki az, akire az emberek figyelnek, akinek a véleménye számít.

És ezek nem a politikusok...

... hanem a halkabb szavú, de igencsak intelligens, érzékeny emberek, akiknek befolyása a környezetükre sokaknak piszkálja a csőrét.

Sabeen Mahmud, aki a képen látható, nem erőszakosan hallatta a hangját, bár, ahogy a facebook profilján láttam, időnként erősen fogalmazott. A Karacsiban működő T2F elnevezésű szervezet/közösségi ház alapítója és vezetője volt. Békés reformokért küzdött, egy jobb életért, szóval aktivista volt, ahogy manapság ezt mondani szoktuk. Vitacsoportokat tartott, de zeneóráknak és workshopoknak is helyet adott a T2F. Ahogy ma is.

Sabeen már kiszállt a projektből. Ugyanis április 24-én éjjel, miközben egy vitakör után az édesanyjával hazafelé tartott, fegyveresek tartóztatták fel az autóját, és agyonlőtték őt. (Malala Yusafzait először be kellett azonosítani a buszon. Ezért kérdezte meg a fegyveres, melyikük Malala. Túl sok, egyforma hidzsábos kislány ült ott. Itt meg inkább az anyuka is kapott pár golyót, de ha jól tudom, ő életben maradt.)

Hát igen, Pakisztánban az ember néha kapkodja a fejét. Egy zenészbarátom, Saif Samejo jól ismerte Sabeent. Tudják jól, hogy ilyesmi bőven megtörténhet azokkal, akik mernek cselekedni, és tesznek az elvakultság, a szélsőségek megnyilvánulása ellen. Mégis hihetetlennek tűnik, hogy egy középkorú szociális munkás, aki beszélgetőcsoportokat vezet, egyszerre, valamiért túl veszélyes lesz. Saiftól is kérdeztem, nem érzi-e veszélyben magát, hiszen zenészként a saját eszközeivel, karizmatikus egyéniségével, közösségformáló gondolataival harcol. Azt felelte, néha észleli, hogy nagyméretű autók követik, de amit elkezdett, semmiképp sem hagyhatja abba. 

The Sketches - Nind Nashe Vich (Official Music Video) from The Sketches on Vimeo.

(Ezen a videón a zenekarával látható, és ő az énekes.)

Szóval, Linet, nincs mese... Ha Keletre mész, főleg, ahol indulatok is dúlnak, átúszol egy másik dimenzióba, és egy másik éned kezdi meghozni a döntéseket. Ahogy én is mentem a fejem után, vagy néztem ki a kocsik ablakán, vagy visszabámultam arra a gépfegyveresre, aki ellenőrzés céljából feltépte az autó hátsó ajtaját, és kitalálta, ártalmatlan külföldi vagyok-e, vagy sem.

Valami sorsszerű történik, az emberek pislognak egyet, és lépnek tovább. Az iszlámábádi Marriott Hotelt 2008-ban bombatámadás érte, és porig égett. 2011-ben már teljes pompájában tudta fogadni a Liszt Emlékév alkalmából odaérkező magyar származású zongoraművészt, Marouan Benabdallahot, igaz, előtte pár nappal gyilkolták meg a pakisztáni kormány egyetlen keresztény vallású képviselőjét, így a közönség kevesebb számban jelent meg, mint azt várni lehetett.

Egy évvel később meg ott voltam én, és semmilyen atrocitás nem ért. Hát, ilyen szeszélyes ez a közeg.

Még gyorsan elmondom: az Everness Fesztiválon jól elvoltam, megtartottam a bemutatómat egy kis lelkes csapat előtt. Így néztem ki:

Most megyek, Linet, keveset aludtam... Pörgős nyarat kívánok neked is!

Fesztiválörömök és kínjaim az urdu számrendszerrel

Szia Linet, gyorsan-gyorsan írok még neked, mielőtt elhúzok az Everness Fesztiválra...

Képzeld, olyat tettem tegnap, amilyet évek óta nem. Ének tanárnál jártam! Bizony, Kazai Ági jazz énekes, aki más előadóművészeket, köztük Szalóki Ágit is patronálja, időnként hasznos tanácsokkal lát el engem is. Nagyszerű érzés, amikor egy másik énekessel beszélhetem meg a technikai részleteket, és kis ideig nem kell az érdekeimet hangszeresekkel szemben megvédenem... mert harcos amazonnak lenni fárasztó dolog.

Nem volt ez fárasztó Iszlámábádban, ahol a Rung Sufi Music School ifjú titánjai közt énekelhettem, uszkve két éve... és ezt azért hozom fel most, mert valaki mindig rátalál erre a képre, és megosztja a facebookon. És akkor jönnek az emlékek. Ezek a srácok mára egytől-egyig önálló és neves zenészekké nőtték ki magukat Pakisztánban. Pedig milyen kevés idő telt el azóta :)

Visszatérve a mindennapjaimra: az énekórai sok mmm, brrr és rrr után hazamentem gyakorolni azt a kis anyagot, amit az aktuális fesztiválra viszek... Ez pedig, a végső verzió szerint egy tilinkós-dorombénekes impró és egy bhairavi rága alapú hangsor, amihez tappa dallamot ragasztottam. A tevehajcsárok műfaját. Mondván: az élet egy utazás.

Fehér Krisztina barátnőm vendégeként lépek fel a fesztiválon. Krisztivel most egy cipőben járunk, hiszen mindketten az álmunk gyakorlati megvalósításán dolgozunk: én mint zenész, ő pedig mint egy holisztikus stúdió vezetője.

  

Kriszti megálmodta a Belső Tükör Stúdiót, és emberfeletti erővel elérte, hogy már most bekerüljön az Everness Fesztiválra. Amikor péntek délelőtt a Terem-tő Teremben workshopot tart, én biztosítom az átmenetet a programpontok között.

Na és mi van még? 

Na igen.

Készülni kell a Völgyre a Trióval és Kiss Gergellyel is. A Triónak per pillanat csak az egyik tagját "gyötörtem" a napokban, hogy a dalok harmóniái, és a ránk jellemző vagány átértelmezések kialakuljanak. Látod Ádámon az odaadást? :)

Gergővel meg majd az Everness után rakjuk össze a duóműsorunkat, amiben a tappának és egy históriás éneknek is helyet szeretnék adni. Miért is ne, ha a műsor címe: Cserefát égetek? Ebbe a történetmesélés és a vándorlás, tevegelés ugyanúgy belefér.

Sietek is tovább. A családi nyaralás előtt még be kell fejeznem az urdu könyv átismétlését, hogy teljes gőzzel átnyergelhessek a pandzsábira... és nosztalgiából elővehessem a hindit is. Csak ne lenne annyira nehéz bemagolni urduul a számokat... alig van benne logika!

Neked talán a kiírt szövegen akad meg a szemed, én azokat gond nélkül elolvasom. Hanem a memorizálás olyan, mintha egymástól különálló szavakat kellene bemagolni a szótárból. A báván meg a tirpán (a tirpáktól elvonatkoztatva, haha), még megragad. A csóvánt is megjegyzem arról, hogy a kutya csóválja a farkát... de annak mi köze az 54-es számhoz? Hát, vért izzadok. Jó eséllyel egy hónapig emlékezni fogok a tanultakra. De aztán........ aztán tolni kell újra!

Izgi nyár... gyertya a matrac mellett

Kedves Linet, ne bántódj meg, ha a nyár folyamán kevesebbet jelentkezem. Meg kell értened, hogy rengeteg az esemény, a történés. Készülök a fellépésekre, lubickolok a fesztiválszezonban! Alig győzöm kiválasztani, miről is írjak.

Leginkább ez a kép tükrözi a lelkiállapotomat:

Henri Rousseau: Alvó cigány

Bárki, aki művészkedésre adja a fejét, késélen táncol... anyagilag, de még családi és baráti kapcsolatait tekintve is. Miközben semmiért se adnám a megtapasztalásaimat, mégis azt kell mondanom, nem mindenkinek való ez a "cigányélet"... Tele van csodákkal, ugyanakkor kemény feladatok is megtalálnak az önismeret útján.

De hát te, mint a Török Állami Opera énekese, nagyon jól tudod ezt!

Azért hadd újságoljam el, nagy sikerünk volt vasárnap Barvich Ivánnal a Klebelsberg Kultúrkúrián. Varró Dani és a Göncölszekér együttes társaságában zenéltünk. Ez volt Iván szerzeményeinek újabb premierje. Évekkel ezelőtt egy másik énekesnővel adta elő majdnem ugyanezt a repertoárt, úgyhogy fel kellett kötnöm a gatyát!

Közvetlen a Sebő zenekar koncertje után száguldottunk ki a Kúriára, hogy bemutassuk az időnként keleties ízű népdalfeldolgozásokat. (A keletiesség az, amit én hoztam a műsorba.) Nagyon büszke vagyok arra, hogy Iván szerzeményeinek életre hívásában ekkora részem lehet!

Túl sokáig ebben az élményben sem fürdőzhetek... Jövő héten kiutazom Balatonakarattyára, az Everness Fesztiválra, ahol a Belső Tükör Stúdió vezetője, Fehér Krisztina vendégeként fogok bemutatkozni. Ki kell találnom egy tíz perces műsort, amiben benne lesz lényem sava-borsa... Naná, hogy viszek tilinkót, kavalt, és beépítek pár szibériai pillanatot is, bár a tematika a kérés szerint Indiára alapul. A tappa műfaj iránti lelkesedésem miatt elképzelhető, hogy a Bhairavi rágát csempészem a műsorba, nem is annyira a Tilangot, ahogy eddig mondtam neked. Ami tappát eddig gyakoroltam, az Bhairaviban volt, és mára egészen a szívemhez nőtt. Lájtos ázsiai műsor lesz, egyszemélyes műsor... de hát: teremtsünk műfajt! :)

Apropó India... már megint mi történt velem. A facebookon megkeresett egy Nirvana Singh nevű egyén. Hm... 

Tipikus eset: álnév, a profilkép helyén felirat, semmi fotó. Amikor jeleztem felé, hogy az egyetlen infó, amit a profiljából leszűrni vélek, az a vallása/származása (a Singh egy jellegzetes szíkh név); ismeretlenekkel nem chattelek, főleg, ha se arcuk, se nevük, rámförmedt... Azt mondta, tipikus bizalmatlanság ez a részemről. Hogy kérdőjelezhetem meg egy kasmíri szíkh tisztességes szándékait? Na most, mivel a többséggel ellentétben nem a szemem színe volt a téma, elkezdtem vele kicsit mélyebben beszélgetni. Azt is megengedtem, hogy bejelöljön. Nem is baj, ha a tappa dalszövegekhez és a pandzsábi nyelvi kérdésekhez van még egy épkézláb segítségem. No, meglátjuk, befogható-e.

Linet, már be is sötétedett, megyek egy kicsit tappát gyakorolni... leülök egy kis matracra a konyhakövön, benyomom a youtube-ot, és gyerünk... enélkül nem teljes a napom. A bengáli barátomnak megígértem, hogy csinálok egy tappás mp3 felvételt, elküldöm neki, és a véleményét kérem. Kicsit tartok ettől... de jó lesz! (Emlékeztetőül: a múltkori, meg a  kettővel ezelőtti posztban írtam a tappáról és a műfaj iránti rajongásomról.) 

És, tudom, hogy zsidó vallású vagy, de itt a Ramadán, úgyhogy kedves törökországi ismerőseidnek is áldást és erőt kívánok, Ramadán Karím! Mindenképp add át!

Fokozódik a nemzetközi tarana!

Ahogy itt a tappát tanulmányozgatom, kedves Linet, és próbálok belebogozódni a szövetébe, eszembe jutott ez a fellépésem Qurban Niazival, Pandzsáb macsó énekesével:

Nem is tudom, hogy képzeltem ezt a fellépést! A szervező egy iszlámábádi diplomata magazin főszerkesztője volt, és könnyen kiderült, hogy nincs fogalma a fúzióról. Se a koncertszervezésről. Amikor meghívott, hogy az Iszlámábádi Nemzeti Könyvtár nagytermében zenéljek, még nem tudtam, hogy a környék egyik legnagyobb férfisovinisztáját kérte fel partneremül... Aki angolul nem tudott, urduul pedig vajmi keveset!

Nem akarok panaszkodni, sajátos élmény volt ez a műsor... de amikor épp megéltem ezeket a pillanatokat, úgy éreztem magam, mint egy túlélő showban.

A koncert előtt fél óra próba állt a rendelkezésünkre, ezalatt egy szindhi dalt tudtunk megnézni. Ez volt az egyetlen közösen előadott számunk. Qurban eljátszott a szúfi bandájával néhány számot, aztán végre engem is a színpadra szólítottak... De azt ne hidd, hogy akkor már énekelhettem! Dehogy. Qurban belekezdett egy újabb dalba, és a szöveg alapján bökdösött hol a szemem, hol a cipőm felé, hogy milyen szép, milyen kecses. Belementem a játékba. Szemérmesen az egyik zenész háta mögé futottam, eltakartam az arcomat. A közönség imádta: milyen jó is, hogy ez a kis fehér nő érti a dalszöveget! (30 százalék elég volt.)

Na most, amikor az első két számom után újabb tíz percre kisajátította a színpadot, és nem engedett megnyikkanni, ott hagytam. Persze, integetett utánam, és végül csináltunk egy finálét (ha ugyan tudta, hogy az volt), és a legnagyobb békességben fejeztük be a koncertet. Nem bántam nagyon, mert ezután egy sokkal jobb buli következett, klassz közönséggel.

De a Pandzsáb, az Pandzsáb. És a Pandzsáb nekem most a tappa éneklését jelenti. Sokat gyakorlom, még a buszmegállóban is, persze némán. Úgy rakosgatom, csoportosítgatom a hangokat, mint egy több módon megoldható egyenlet képletét. Főleg az alábbi videó alapján, Girija Devivel. Hadd büszkélkedjek azzal, hogy értem, amit az elején mond: 'Most egy kis tappa következik, mivel tappát gyakran énekelek. Bhairávi rágában van.'...Már azzal is megelégszem, ha olyan ügyes leszek, mint ez a kis tanítvány. 

Shubhrodeep, a bengáli szitáros barátom, aki karácsonykor járt Budapesten, megígérte, hogy leírja a szöveget, mert nem hindiül, hanem purviul vagy bradzsul van.
Jaj, egy kedves ismerősömmel, Sharif Awannal is konzultáltam a tappáról. Ő az egyetlen pakisztáni producer, aki benne van a Grammy bizottságban, mivel az Indus Raag című mammutprojektje jelölést is kapott.

Kérdezgettem őt is erről a technikáról, erről a gyorsan váltó dallampergetésről, a taranáról. Elmondta, hogy amiben tud, segít... és hogy szerinte ez a technika, mint a legtöbb autentikus éneklési mód, a közös emberi örökség része. Nem híve annak az elméletnek, hogy csak indiaiak tudják megtanulni, elítéli az efféle nagyképű kisajátítást. Még akkor is, ha egy európainak bizony többet kell nyüstölnie, mielőtt szépen megszólal bármelyik technika, már csak a szöveg miatt is.

Milyen lenne tappába kezdeni a mozgólépcsőn? Vagy megröcögtetni az áruház forgóajtójában?

Az első gyakorlatok után különösen tudatába kerültem annak, hogy a nyelvem a torkomban folytatódik. Olyan lett, mint egy ostor, amit előtte sokáig suhogtattak.

Rá kell kapcsolnom egyébként is a dolgokra. Hiszen nem tappa repertoárt építek, hanem gyakorlás közben lassacskán teszek egy lépést hátra, és megnézem, hogy tehető bele ez a színfolt a koncertprogramokba. Az Evernessen is, de főleg a Völgyben. A Burns Kati Triót is gatyába kell addig rázni...

Linet, most sietek. Vasárnap este 7-kor lesz Ivánnal a koncert a Kultúrkúrián, gyakorolni kell. Gyere te is...

  

Tevehajcsárok, Pandzsáb, Tappa

Linetem, nem győzöm utolérni magam manapság. Gyermekem erdei iskolába készült, én meg egyszer-egyszer, amikor nem dolgoztam, lekuporodtam egy jógamatracra a konyhakövön, egy sarokban, bekapcsoltam egy videót, és gyakoroltam.

... ezt azért raktam most ki, mert itt tényleg a konyhakövön ülök. Persze, gyakorolni fedetlen fővel szoktam!

És hogy mit gyakorlok?

Nagyon ráharaptam egy műfajra, vagy inkább úgy mondom, hogy éneklési stílusra. Ezt úgy hívják, hogy Tappa, és Indiában, a Pandzsáb vidéki tevehajcsárok népzenéjéből került a klasszikus zenébe. Sok kis, elaprózott díszítésből áll. Meg is mutatom egy igazi ikon, Girija Devi előadásában:

Szépen el is magyarázza a maga nyelvén, hogy kettő-négy-stb. hangból állhat egy-egy kis egység, amit díszít. És közben mindig visszatalál a ritmusba is, hogy az ütemhangsúly előtt beérje a dobot. És ahányszor ezt teljesíti, mindenki örül.

Nem emlékszem, hogy valaha tevehajcsár lettem volna, és azt sem állítom, hogy máris tökéletesen megy a dolog, de az biztos, hogy jó úton járok. Szerencsémre van konzulens, egy Düsseldorfban dolgozó, bengáli szitáros ismerős, aki majd megmondja, hogy állok... amikor lesz arcom ahhoz, hogy mintát küldjek neki.

Ezeket a dolgaimat indiai ismerőseim mindig hitetlenkedve fogadják... Honnan szedtem most ezt az ötletet, hogy a Tappával foglalkozzak? Miért jó ez nekem? Nincs más dolgom? Hát, Tappát nem fogok énekelni a közeljövőben, az biztos. Hiszen ahhoz szövegestül kellene megtanulnom mondjuk egy thumrit, és azt távoktatva elég nehéz. De ezt a formát, ami a Tappa, hasznosítani tudom a magam dolgaiban.

Így kísérletezgettem valaha a szibériai énekléssel is, amíg eljutottam valameddig:

Visszatérve a Tappára, kisebb lavinát indított a facebookon, amikor kiírtam, hogy ezt nézegetem. Jöttek is a kommentek...  Ilyenkor lehetőség van urduul felelgetni, amiből sosem elég.

Ha lenne ilyen tevés falvédőm, kitenném magam mellé a sarokba, a konyhában. Aztán vinném magammal oda, ahol legközelebb leülök gyakorolni. Legalábbis addig, amíg a Tappa tart a bűvöletében. Rajta leszek, hogy sokáig így legyen.