Udvarló egy távoli földről... padam, padam

Itt vagyok megint, drága Linetem... Ne haragudj rám, amiért ennyit várattalak, de az életem mostanában egy Murakami regény:

Ebbe most inkább nem megyek bele... kész skizofrénia a zenei projektek és a mindennapi taposómalom között!

Egy szó mint száz, most este van, körülöttem minden csendes, és ezzel bíbelődöm:

Egyenruhába öltözött kacskaringók. Az indiai részen használt pandzsábi írás, a gurmukhi nagyon egyszerűen írható, de túl sok a hasonló jel. Még nehezebb megkülönböztetni a hangokat... akkor már százszor inkább a hindi vagy az urdu!

Amikor először jártam Pakisztánban, eldöntöttem, hogy illik belekezdenem a nyelvtanulásba. A Libriben először csak hindí könyvet találtam. Mire átrágtam magam rajta, már megkaptam az urdut is. Most itt van soron a pandzsábi, néhány egyezéssel, de egész más írással. Mibe keveredtem már megint...!

Képzeld, Linet, egyszer szerepeltem egy Gaelic nyelvű tévéműsorban is (BBC Scotland):

Fel sem tudom sorolni, hányféle nyelven énekeltem már; ami persze nem jelenti azt, hogy beszélni is tudok rajtuk. A leghosszabb idegen nyelvű dalszöveg, amit eddig meg kellett tanulnom, a tamil Muruga padam volt, amit indiai bharatanatyamhoz énekeltem:

A padam, az egy eltáncolt történet, az indiai klasszikus tánc nyelvén... Somi Panniékban (Panni van velem a képen) azt szeretem, hogy ők ezt eléggé tágan értelmezik. Panni hosszú évekig tanulta a bharatanatyamot Keralában, és azóta itthon kinevelt egy új táncosnemzedéket is. A padamok zenéjét mp3 formátumban szokta nekem elküldeni, eredeti előadókkal, és mindegyikhez megvan a fonetikusan leírt szöveg is. Én átrágom magam a szövegen, a zenén, a ritmikán, a díszítéseken. Amikor a padamokat előadjuk, az nekem azért is izgalmas, mert a koncepciónk szerint nincs hozzá semmilyen hangszeres kíséret. Én ülök a színpad elején, éneklem a padamot az istenségről, akibe (az instrukciók szerint) bele vagyok zúgva (itt most Muruga az), hátul meg Panni eltáncolja a történetet - incselkedik, háborog, és főleg epekedik.

Egyébként egyszer Budapesten járt egy dél-indiai rajongóm, egy nyugdíjazott katonatiszt. Kibérelt egy lakást az Astoriánál a családja számára, és innen utazták be Bécset, Párizst, Budapestet és Egert. Hívott, hogy találkozzunk a Gerbaud-ban, és el is mentem inni vele egy kávét, bár az ő terve az volt, hogy én ebédelek, ő meg nézi. Tudta, mi a Muruga padam, és nagyon bátorító dolgokat mondott a zenélésemmel kapcsolatban. Akkor sokat léptem fel együtt Thompson Évával, és mindkettőnket állandóan elárasztott a bókjaival. A Gerbeaud-ban azt is megkérdezte, hogy lehet túlélni egy nyarat ilyen fehér bőrrel, és hogy ha kezet ráz velem, nem esek-e darabokra. A facebookon később meg akartam köszönni ezt a kedves programot egy poszttal, de amikor kiraktam, villámgyors üzenet jött tőle: azonnal szedjem ki a taget, senki sem tudhatja meg, hogy találkoztunk, a találka titkos volt!

Na, megyek most már, Linet, mert nagyon elfáradtam ma... vettem egy bokaláncot, fel akarom próbálni. pedig sok mondanivalóm van még, de nem szalad el, jó lesz legközelebb.