A házrész, amit mostanában egyik otthonomnak nevezek, vízvezeték-szerelés után megint készen áll a fogadásomra. Esti próbák, fellépések után szoktam oda kimenni, Budakeszire, a kis parasztházba. Ott senkit nem zavar a gyakorlásom, és igazán tudok haladni a dolgaimmal. Te nem tudhatod, Linet, milyen érzés gyakorolni egy kőbányai panelban, ahol az ember csak óvatosan próbálgatja a hangját, kiereszteni nem meri, a szomszédok miatt. Sokszor szinte átcsorgott hozzám az utálat a fal másik oldaláról, amikor gyakoroltam.
Pedig most nagyon fel kell kötnöm a gatyát. Hirtelen meghívást kaptam, hogy én legyek a zenész partner Lesi Zoltán költő felolvasóestjén. Hétfőn. Igen, kábé három napom van felkészülni!
Zolit akkor láttam utoljára, amikor tavaly, egy illegális pesti italkimérés ajtajából utánam szaladt, hogy adjon Merül című kötetéből. A kricsmi, ahol életemben először és utoljára jártam (egy pótkulcsos fellépés után, kíváncsiságból fogadtam el a meghívást), sajátos nyomokat hagyott bennem: illegális lévén, kívülről semmi nyoma sem volt, hogy bent élet van. Pedig odabent valaki épp a születésnapját ülte. Épp csak megmerítkeztem a zajos közegben, és mentem tovább. És most ez a kötet is szerepel a felolvasáson.
Szóval, most ízlelgetem Zoli szövegeit, agyalok a dalokon, hogy mit vegyek elő, és már tudom, hogy bevetem a kavalt, a tilinkót... Mivel ez nem koncert, itt hangulatokat kell megfesteni, ahogy a versek meg a pillanatok adják. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, mert az is irányítja majd a dolgokat, hogy milyen arcok néznek vissza rám a blokkom közben.
Érdekes menet lesz ám. Mert ma a szerkesztőségben dolgozom, holnap családi kirándulás (leányom kigyógyult a skarlátból), vasárnap egy egész más próba... És hirtelenjében valami ruha is kellene. De egyúttal nagyon örülök, és tudom, hogy minden egy-kettőre összeáll majd, mire az Opera Pub-ban indul a műsor.
Márpedig ha hosszan kell egyedül zenélni, akkor annyi ízt kell beletenni, amennyit csak elbír. Így aztán megint bevetem a szibériai egyvelegemet... Még akkor is, ha a többségben főleg ez marad meg, hiába teszem ki a lelkemet a többi, erős dallal. Szinte mindig jönnek hozzám a műsor után, hogy megkérdezzék, hogy kell képezni ezt a fajta hangot. Az a helyzet, hogy én ezt sok hallgatózás és próbálkozás után egyedül kísérleteztem ki, és még sokat fejlődhetnék ezen a téren...
Pedig most nagyon fel kell kötnöm a gatyát. Hirtelen meghívást kaptam, hogy én legyek a zenész partner Lesi Zoltán költő felolvasóestjén. Hétfőn. Igen, kábé három napom van felkészülni!
Zolit akkor láttam utoljára, amikor tavaly, egy illegális pesti italkimérés ajtajából utánam szaladt, hogy adjon Merül című kötetéből. A kricsmi, ahol életemben először és utoljára jártam (egy pótkulcsos fellépés után, kíváncsiságból fogadtam el a meghívást), sajátos nyomokat hagyott bennem: illegális lévén, kívülről semmi nyoma sem volt, hogy bent élet van. Pedig odabent valaki épp a születésnapját ülte. Épp csak megmerítkeztem a zajos közegben, és mentem tovább. És most ez a kötet is szerepel a felolvasáson.
Szóval, most ízlelgetem Zoli szövegeit, agyalok a dalokon, hogy mit vegyek elő, és már tudom, hogy bevetem a kavalt, a tilinkót... Mivel ez nem koncert, itt hangulatokat kell megfesteni, ahogy a versek meg a pillanatok adják. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, mert az is irányítja majd a dolgokat, hogy milyen arcok néznek vissza rám a blokkom közben.
Érdekes menet lesz ám. Mert ma a szerkesztőségben dolgozom, holnap családi kirándulás (leányom kigyógyult a skarlátból), vasárnap egy egész más próba... És hirtelenjében valami ruha is kellene. De egyúttal nagyon örülök, és tudom, hogy minden egy-kettőre összeáll majd, mire az Opera Pub-ban indul a műsor.
Márpedig ha hosszan kell egyedül zenélni, akkor annyi ízt kell beletenni, amennyit csak elbír. Így aztán megint bevetem a szibériai egyvelegemet... Még akkor is, ha a többségben főleg ez marad meg, hiába teszem ki a lelkemet a többi, erős dallal. Szinte mindig jönnek hozzám a műsor után, hogy megkérdezzék, hogy kell képezni ezt a fajta hangot. Az a helyzet, hogy én ezt sok hallgatózás és próbálkozás után egyedül kísérleteztem ki, és még sokat fejlődhetnék ezen a téren...
...de eddig többnyire lelkes és biztató volt a visszhang.
Van egy emlékem, sokáig ebből táplálkoztam. Amikor Hajna nevű zenekarommal Nagykörün tartottunk táncházat, gondoltunk egyet Kiss Gergőékkel (akkor még talán Árik Peti utazott le velünk), és eljátszottuk a dozmati regöséneket, amelyikben a refrének helyén doromb-énekelni szoktam (kb. úgy, ahogy a fenti felvételen hallható). Az eredmény az volt, hogy a népek mindegyik refrént külön megtapsolták, akár egy ázsiai kis faluban... teljes mértékben vették a lapot. Voltak férfiak, akik azzal jöttek utána hozzám, hogy meghatódtak. Persze, az évek alatt megtanultam, hogy néhány szóval kell bevezetni az ilyen jellegű műsorszámokat, mert annak hiányában egyeseknél kiütik a biztosítékot. És azt is mindig kikötöm, hogy ennek a technikának hihetetlen távlatai vannak, én pedig csak két tyúklépést tettem meg ezen az úton.
Most aztán olvasni is alig van időm, Linet. A Monszunnapló elején pihen a könyvjelző. Szeretett pandzsábi nyelvkönyvem is csak vár... De este lopok egy félórát, amikor csak velük foglalkozom majd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése