Guru Nanak és a gyorstalpaló

Képzeld, Linet, miközben a pandzsábi ábécével barátkoztam, a youtube felhozta ezt a videót. Ugyan felveti, hogy a segítségével 30 nap alatt meg lehet tanulni pandzsábiul, sajnos ilyen szempontból teljesen használhatatlan. Pedig amióta benyomtam, nem bírom abbahagyni a mosolygást:

A szíkhek, akik Indiában és Pakisztánban ezt a nyelvet a legnagyobb számban beszélik, sokszor hordanak ilyen szakállat, néha turbánnal... Akárcsak a vallásalapítójuk, akit úgy hívnak: Baba Guru Nanak.

Azt nem tudom, a tiszteletre méltó Nanak miért ilyen őszöreg minden képen. De az biztos, hogy a megvilágosodása pillanatában fontos következtetésre jutott: "Nincs se hindu, se muszlim. Kinek az útját kövessem tehát? Isten útjára lépek. Mert Isten se nem hindu, se nem muszlim." Így született a szíkhek vallása! 

Nem annyira vallási téma, de a Pandzsáb nagy pozitívuma még a bhangra tánc. Mint hallom, az indiai hadsereg katonaállománya nagyrészt szíkhekből áll... és látni fogod, hogy a táncuk is milyen vérbő és mozgalmas. Mivel én lélekben néprajzos vagyok, jobban szeretem az olyan videókat, ahol helyi, önjelölt  emberkék táncolnak, semmint profik, egy színpadi produkcióban. A bhangrában egyébként néha bottal, vagy egy másik, expanderre emlékeztető tornaszerrel is szoktak táncolni.

(Ez az egyik kedvenc videóm, bár jobb lenne, ha 1:30-nál véget érne... és a karatekosztümöt sem értem igazán):

  

Valami azt súgja, nem ez lesz az utolsó bhangra videó, amit itt megosztok veled!
Ezen a vidéken olyan dobok szólnak, hogy bármikor lealáznak egy színpadi dobszerkót. Engem nagyon lázba hoz ez a fajta ritmus és lendület. Na jó, a dallam is.

Személyesen kevés tapasztalatom volt szíkhekkel. Volt egy londoni énekes, aki chattelni akart velem, de amint odaírtam, hogy énekelek, éreztem benne valamiféle leereszkedést. Nem akarom az összes szíkhet rajta keresztül megítélni, de igazán nem tudom, mennyire ismerik el a női ambíciókat. Na, azért van egy kanadai szíkh énekesnő, akit nagyon szeretek... Kiran Ahluwalia sokoldalúságát dícséri, hogy itt afrikai tuareg rock zenészekkel játszik, de erről majd máskor.

Egyik kedvenc pandzsábi dalomat, a Csori csorit már többször elénekeltem, mivel szerencsére urdu írással is megtaláltam a neten. Egyelőre úgy érzem, hogy a magyar közönség kicsit értetlenül hallgatja a pandzsábi zenét. Még kísérletezem a tálalásával, ahogy a szibériaihoz is kell néhány előzetes szó, nehogy aztán a hangzásvilág kiüsse a biztosítékot. Itt azt a számot énekeltem, mint amit Kiran Ahluwalia az előbb, Kiss Gergellyel és Bártfai Gáborral:

   

És a Kárászy Szalon közönsége speciel vevő volt rá!

Előbb-utóbb videóval is szolgálhatok, ha érdekel... Tudod, Linet, Pakisztánból sokszor keresnek meg azzal, hogy töltsek fel dalokat az ő nyelvükön (nyelveiken), és szerencsére eljutottam oda, hogy már nem akarok a föld alá süllyedni, ha kritika ér. Éppenséggel lehet, hogy egy szíkh eme poszt után megtalál, és külön kéri, hogy énekeljek valamit Guru Nanak tiszteletére.

Füstölt nyelv és nyelvlecke

Ezen a Húsvét hétfőn kicsit komolyabban belenéztem a pandzsábi nyelvkönyvbe. De úgy, hogy az ünnepet még kellőképpen kiélveztem, és egy kistányérra füstölt-főtt marhanyelvet raktam ki magamnak, tormával. Tudod, Linet, ezt a családban csak én eszem, ezért nem félek, hogy idő előtt elfogy. Enélkül (és vajas kalács nélkül) viszont számomra nincs húsvéti asztal.

Meg locsolkodás nélkül sincs, de tavaly bevállalósabb voltam:

Igazából egy éve már átrágtam magam egy hindi és egy urdu nyelvkönyvön (ebben a sorrendben), így arra számítok, hogy a pandzsábi úgy fog a keblére ölelni, mint egy régi ismerős! Vagy én őt. Vagy tévedek??

Ugyebár, a hindiben elég jól működik a hang-betű megfelelés, legalábbis minden gyönyörűen jelölve van. Ráadásul balról jobbra haladunk. Az urdu viszont olyasmi, mint az arab. Visszafelé kell írni, és ha az ember nem ismeri a szavakat, akkor ki sem tudja olvasni őket (mivel nincs minden hang jelölve az írásban). De legalább annak örülhetünk, hogy a két nyelv társalgási szinten ugyanaz, a hindivel két legyet ütöttem egy csapásra, az urdu sokáig sétagalopp volt utána, kivéve persze az írást.

A pandzsábit muszlim területen shahmukhi írással, a szíkh vallású indiaiak meg gurmukhi jelekkel jegyzik, ami balról jobbra halad (jaj, sajnos némelyik jel nagyon hasonló kinézetű!)

Van egy-két jel, amihez nem társult kép, mert önállóan nem is létezik. Ilyenkor azt mondja a bácsi: khali. Micsoda büszkeség, ezt értem! Vagyis: üres.

Jó ez a kis pandzsábi kutakodás, nemcsak mert szeretek elmerülni az ilyen egzotikumokban, és sok szó már ismerős lesz, hanem mert a triómmal is énekelek egy pandzsábi dalt, a Csoricsorit... De erről majd később...

És új olvasmányt is kiutaltam magamnak, a Monszunnaplót. Shoba Narayan a szerző. Ebben is van főzőcske, nem véletlenül tartozik Stahl Juci könyvtárába. Nyilvánvaló, hogy nem magas irodalom, de teszek rá...

Remélem, jó volt idén is a Pészah, Linet. A marhanyelv elfogyott ma estére, nem is jó tartogatni...Most pedig jönnek mindkettőnknek a hétköznapok.