Netbook nélkül Fonyódra

Akkor még egyszer gyorsan írok neked, Linet, mielőtt elhúzom a csíkot a Balatonra...

Tudod, tavaly vittem magammal gépet, és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt. Akkor még nem vezettem blogot, de azért leveleztem, cikkeztem, és talán novellát írni is próbáltam... vagy csak mímeltem azt...

Gyakorláshoz rátöltöttem a gépre az A# tampurahangot, és minden délután skálázgattam egy darabig. Sőt, elővettem egy kis gyakorlatot, amit még Kishore Kumar, erre járó indiai énekes-énektanár kért számon tőlem, két éve, Yaman rágában.

És előkapartam egy dél-indiai darabot, amit még Somi Pannival terveztünk megvalósítani. Szanszkritul van, mégis déli... egy padam. Jó lesz ezt is gyakorolgatni a többi mellett, még ha a közelgő fellépéseken nem is rúg labdába. 

Tényleg olyan ez, mintha az ember gyúrna az edzőteremben, és érezné, hogy alakul, fejlődik az izomzata... (mondhatnám, ég a hája, de az a szimbólum itt nem működik). Az ember szinte tudatában van a kis izmoknak a torkában, a szájüregében, a nyelvében, és megéli, hogy halad... hogy valami jobban megy, mint előző este.

Sokszor gondolkodom az énekesek természetén. Vannak, akik úgy énekelnek, hogy az embernek könnybe lábad a szeme attól, milyen szép és kifejező. Lehet, hogy nem sokat brillíroznak a hangjukkal, de gyárilag olyan a torkuk, hogy némi gyakorlás és szintentartás mellett tökéletes formát hoznak, és ennek az értéke úgy teljes, ahogy van.

És vannak, akik nem nyugszanak. Új és új technikákra vágynak, és akár nyugton ültükben, a gép előtt, akár a metrón ácsorogva, vagy - ahogy mondani szokás - a zuhany alatt próbálgatnak valamit addig, amíg nem sikerül. Vagy amíg nem hasonlít arra, ami megtetszett. Mert azt akarják, hogy a hallgatóságnak leessen az álla... vagy ha nem, legalább soha ne tudják elfelejteni, amit hallottak.

Szerinted én melyik vagyok? :)

Éljen a Balaton! 

Jódli Bollywoodból

Neked bevallom, Linet: nem vetem meg a jobb bollywoodi filmeket...

A színésznők közül Sridevit ismerem és szeretem, de aztán a Bollywood-hódolatom kábé itt ér véget. Nem pályáztam soha bollywoodi babérokra (csak majdnem).

Sridevi az a figura, aki miatt bekukucskáltam az előttem résnyire megnyíló bollywoodi ajtón. Ő nem egy tipikus indiai színésznőcske, hanem az a kivétel, aki 40+ évesen úgy tért vissza a pályára, hogy színészként és producerként is kapásból levette a lábáról a nemzetközi moziközönséget... Már ahol az English Vinglish ment. Én csak tavaly láttam először ezt a 2012-es mozit, és köztudott, mennyire szeretem a jóvágású multikulti filmeket.

Nem szégyelltem megkönnyezni ezt a habkönnyű indiai-amerikai filmecskét, benne egy kis női emancipálódással, családi konfliktusokkal, nemzetközi nyelviskolacsoporttal... és naná, hogy hindiül!

Mosolyogj csak, nekem akkor is a mai napig inspiráló ez a film. Persze, aki a vérbeli Bollywooddal akar ismerkedni, az ne ezzel kezdje... Mutatok neked egy klasszik klippecskét, a Chand Raat (holdas éj) slágerrel. A címe a Ramadán/Ramazán utolsó éjszakájára is utalhat, ezért olyankor ez a dal elárasztja a pakisztáni tévék képernyőit. A férfiszínész, Kishore Kumar ráadásul igazi legenda... és egyedülálló módon jódlizik. Lehet gyönyörködni benne:

Ő azon indiai filmes ritkaságok közé tartozott, akik tényleg tudtak énekelni. Sőt, Kishore inkább volt énekes, dalszerző, producer, mint hősszerelmes a filmvásznon... amit a külseje is magyaráz. A hölgy viszont nem a saját hangján énekel (ahogy szinte az összes bollywoodi díva tátogni szokott, ez majdnem előírás még most is). Évtizedekig egy Lata Mangeshkar nevű hölgy dalára playback-eltek a filmcsillagok, és ez ebben a filmben sincs másképp. A jó Lata ji pedig még most is megvan, és az internetes oldala szerint 85 évesen is aktív.

Bizony, Linet, ahhoz képest, hogy mi főként az anyanyelvünkön énekelünk, az indiai playback énekeseknek toppon kellett lenniük még jópár helyi nyelvjárásban is. Kishore 'kínálatába' tartozott a bengáli, hindi, marathi, asszámi, gudzsaráti, kannáda (?), bhodzspuri (??), malajalam, orida és urdu is, igény szerint.

Bevallom, teljes képem nincs Bollywood történetéről, inkább csak benyomásokról számolhatok be. Nem gondolom, hogy valaha is el fogok mélyülni a témában: elég egy plakátra néznem, és cukorbeteg leszek. Viszont egy kedves ismerősöm megosztotta a facebookon ezt a nem kicsit irritáló videót. Ha egyszer annyira rémes (és tényleg viszketést kapok tőle), akkor vajon mi az oka, hogy néha mégis visszakeresem, és megnézem? Talán mert meg akarom fejteni... hol húzódik a határ a vicc és a paródia között? 

Erős idegzetűnek tartod magad?

Na, jó messzire elmásztam Sridevitől. Kissé eltértem a szokásos témáimtól is, de nem lehet folyton a rágákkal foglalkozni. Legközelebb mindent kárpótolok!

Addig gyakorlom a Tilangot, ahogy megígértem.