Fesztiválörömök és kínjaim az urdu számrendszerrel

Szia Linet, gyorsan-gyorsan írok még neked, mielőtt elhúzok az Everness Fesztiválra...

Képzeld, olyat tettem tegnap, amilyet évek óta nem. Ének tanárnál jártam! Bizony, Kazai Ági jazz énekes, aki más előadóművészeket, köztük Szalóki Ágit is patronálja, időnként hasznos tanácsokkal lát el engem is. Nagyszerű érzés, amikor egy másik énekessel beszélhetem meg a technikai részleteket, és kis ideig nem kell az érdekeimet hangszeresekkel szemben megvédenem... mert harcos amazonnak lenni fárasztó dolog.

Nem volt ez fárasztó Iszlámábádban, ahol a Rung Sufi Music School ifjú titánjai közt énekelhettem, uszkve két éve... és ezt azért hozom fel most, mert valaki mindig rátalál erre a képre, és megosztja a facebookon. És akkor jönnek az emlékek. Ezek a srácok mára egytől-egyig önálló és neves zenészekké nőtték ki magukat Pakisztánban. Pedig milyen kevés idő telt el azóta :)

Visszatérve a mindennapjaimra: az énekórai sok mmm, brrr és rrr után hazamentem gyakorolni azt a kis anyagot, amit az aktuális fesztiválra viszek... Ez pedig, a végső verzió szerint egy tilinkós-dorombénekes impró és egy bhairavi rága alapú hangsor, amihez tappa dallamot ragasztottam. A tevehajcsárok műfaját. Mondván: az élet egy utazás.

Fehér Krisztina barátnőm vendégeként lépek fel a fesztiválon. Krisztivel most egy cipőben járunk, hiszen mindketten az álmunk gyakorlati megvalósításán dolgozunk: én mint zenész, ő pedig mint egy holisztikus stúdió vezetője.

  

Kriszti megálmodta a Belső Tükör Stúdiót, és emberfeletti erővel elérte, hogy már most bekerüljön az Everness Fesztiválra. Amikor péntek délelőtt a Terem-tő Teremben workshopot tart, én biztosítom az átmenetet a programpontok között.

Na és mi van még? 

Na igen.

Készülni kell a Völgyre a Trióval és Kiss Gergellyel is. A Triónak per pillanat csak az egyik tagját "gyötörtem" a napokban, hogy a dalok harmóniái, és a ránk jellemző vagány átértelmezések kialakuljanak. Látod Ádámon az odaadást? :)

Gergővel meg majd az Everness után rakjuk össze a duóműsorunkat, amiben a tappának és egy históriás éneknek is helyet szeretnék adni. Miért is ne, ha a műsor címe: Cserefát égetek? Ebbe a történetmesélés és a vándorlás, tevegelés ugyanúgy belefér.

Sietek is tovább. A családi nyaralás előtt még be kell fejeznem az urdu könyv átismétlését, hogy teljes gőzzel átnyergelhessek a pandzsábira... és nosztalgiából elővehessem a hindit is. Csak ne lenne annyira nehéz bemagolni urduul a számokat... alig van benne logika!

Neked talán a kiírt szövegen akad meg a szemed, én azokat gond nélkül elolvasom. Hanem a memorizálás olyan, mintha egymástól különálló szavakat kellene bemagolni a szótárból. A báván meg a tirpán (a tirpáktól elvonatkoztatva, haha), még megragad. A csóvánt is megjegyzem arról, hogy a kutya csóválja a farkát... de annak mi köze az 54-es számhoz? Hát, vért izzadok. Jó eséllyel egy hónapig emlékezni fogok a tanultakra. De aztán........ aztán tolni kell újra!

Izgi nyár... gyertya a matrac mellett

Kedves Linet, ne bántódj meg, ha a nyár folyamán kevesebbet jelentkezem. Meg kell értened, hogy rengeteg az esemény, a történés. Készülök a fellépésekre, lubickolok a fesztiválszezonban! Alig győzöm kiválasztani, miről is írjak.

Leginkább ez a kép tükrözi a lelkiállapotomat:

Henri Rousseau: Alvó cigány

Bárki, aki művészkedésre adja a fejét, késélen táncol... anyagilag, de még családi és baráti kapcsolatait tekintve is. Miközben semmiért se adnám a megtapasztalásaimat, mégis azt kell mondanom, nem mindenkinek való ez a "cigányélet"... Tele van csodákkal, ugyanakkor kemény feladatok is megtalálnak az önismeret útján.

De hát te, mint a Török Állami Opera énekese, nagyon jól tudod ezt!

Azért hadd újságoljam el, nagy sikerünk volt vasárnap Barvich Ivánnal a Klebelsberg Kultúrkúrián. Varró Dani és a Göncölszekér együttes társaságában zenéltünk. Ez volt Iván szerzeményeinek újabb premierje. Évekkel ezelőtt egy másik énekesnővel adta elő majdnem ugyanezt a repertoárt, úgyhogy fel kellett kötnöm a gatyát!

Közvetlen a Sebő zenekar koncertje után száguldottunk ki a Kúriára, hogy bemutassuk az időnként keleties ízű népdalfeldolgozásokat. (A keletiesség az, amit én hoztam a műsorba.) Nagyon büszke vagyok arra, hogy Iván szerzeményeinek életre hívásában ekkora részem lehet!

Túl sokáig ebben az élményben sem fürdőzhetek... Jövő héten kiutazom Balatonakarattyára, az Everness Fesztiválra, ahol a Belső Tükör Stúdió vezetője, Fehér Krisztina vendégeként fogok bemutatkozni. Ki kell találnom egy tíz perces műsort, amiben benne lesz lényem sava-borsa... Naná, hogy viszek tilinkót, kavalt, és beépítek pár szibériai pillanatot is, bár a tematika a kérés szerint Indiára alapul. A tappa műfaj iránti lelkesedésem miatt elképzelhető, hogy a Bhairavi rágát csempészem a műsorba, nem is annyira a Tilangot, ahogy eddig mondtam neked. Ami tappát eddig gyakoroltam, az Bhairaviban volt, és mára egészen a szívemhez nőtt. Lájtos ázsiai műsor lesz, egyszemélyes műsor... de hát: teremtsünk műfajt! :)

Apropó India... már megint mi történt velem. A facebookon megkeresett egy Nirvana Singh nevű egyén. Hm... 

Tipikus eset: álnév, a profilkép helyén felirat, semmi fotó. Amikor jeleztem felé, hogy az egyetlen infó, amit a profiljából leszűrni vélek, az a vallása/származása (a Singh egy jellegzetes szíkh név); ismeretlenekkel nem chattelek, főleg, ha se arcuk, se nevük, rámförmedt... Azt mondta, tipikus bizalmatlanság ez a részemről. Hogy kérdőjelezhetem meg egy kasmíri szíkh tisztességes szándékait? Na most, mivel a többséggel ellentétben nem a szemem színe volt a téma, elkezdtem vele kicsit mélyebben beszélgetni. Azt is megengedtem, hogy bejelöljön. Nem is baj, ha a tappa dalszövegekhez és a pandzsábi nyelvi kérdésekhez van még egy épkézláb segítségem. No, meglátjuk, befogható-e.

Linet, már be is sötétedett, megyek egy kicsit tappát gyakorolni... leülök egy kis matracra a konyhakövön, benyomom a youtube-ot, és gyerünk... enélkül nem teljes a napom. A bengáli barátomnak megígértem, hogy csinálok egy tappás mp3 felvételt, elküldöm neki, és a véleményét kérem. Kicsit tartok ettől... de jó lesz! (Emlékeztetőül: a múltkori, meg a  kettővel ezelőtti posztban írtam a tappáról és a műfaj iránti rajongásomról.) 

És, tudom, hogy zsidó vallású vagy, de itt a Ramadán, úgyhogy kedves törökországi ismerőseidnek is áldást és erőt kívánok, Ramadán Karím! Mindenképp add át!

Tamil történetmesélés és a kimeríthetetlen Tilang

Hadd kezdjem most, kedves Linet, egy nagy kedvencemmel. Vishaka Hari, ez az erős hangú és felejthetetlen stílusú énekesnő az elsők között volt, akiktől indiai éneket hallottam (sajnos, nem személyesen, csak a neten). Vele is szívesen zenélnék együtt, de valami azt súgja, nem az a fúziózós típus. Nagyon kemény zenész vérvonalat visz, a guruja fiához ment feleségül; a tehetség a családban marad...

Amiről őt főleg ismerik, az a harikatha nevű ősi műfaj. Vishaka világszerte ennek a legismertebb képviselője. A harikatha egy főleg tamil nyelven előadott történetet jelent, egy epizódot valamelyik istenség életéből. Persze, kellőképpen ki kell emelni annak az istennek a találékonyságát, szépségét, bölcsességét, az énekeket meg látványos odaadással kell énekelni (és ezt néha kötelező jellegű szemkiforgatás, szemfehérje-mutogatás is kíséri, amit nem csak hinduknál láttam). Ahogy elnézem, erre is születik az ember.... nagyon résen kell ám lenni a beszélt és az énekelt részek közti váltáskor. Amikor leginkább zaklatottá válik az előadás, és azt hisszük, Vishaka mindjárt transzba esik, valójában arról van szó, hogy alig kap levegőt, mert végig kell szolmizálnia azt a sűrű dallamrészt, és egyszerűen kifogy a szuszból. Én már tudom, hogy sikerülni fog neki, de még mindig drukkolni szoktam. Figyeld csak:

Időnként igényem van arra, hogy ezekből a műfajokból is hallgassak valamit, bár dél-indiai nyelveken semmit sem tudok. Viszont csodálom ezt az előadásmódot, ezt a lendületet, és biztos, hogy az egyik titka a gördülékenység, a résmentes haladás. Hm, ha a hangom alkalmas volna prózához, egész biztos tennék egy magyar nyelvű irodalmi kísérletet ebben a műfajban. De nem az.

Egyébként is, most főleg a Tilang rágára kell összpontosítanom, mert az Everness fesztiválra azt viszem, és nem is csontra klasszikus módon fogom prezentálni, ahhoz nem elég nagy az arcom. Azt kéne, hogy az elkövetkező 1-2 hónapban kizárólag Tilang hangsorú dallamokat hallgassak, de az úgysem fog menni. Alkalmanként el fog csábítani valami más, pedig már egész jól feltérképeztem magamnak ezt a rágát.

A június 14-ei fellépésen is, ahol Barvich Ivánnal zenélünk, lesz egy rágázós betétem az Arass, rózsám c. népdal közepette. Oda pedig nem jó a Tilang, hanem valami borongósabb, kevésbé 'ártatlan' hangsorhoz nyúltam. A rágát pedig nem tampura, hanem tamburabrácsa fogja kísérni. Atyaég, mibe keveredtem...

De hogy ne csak a zenéről legyen szó, most végre beszámolhatok neked egy új könyvről is, ami szépen visszarángat a Nyugatra, valahányszor a metrón kézbe veszem. Patrick Modiano, Nobel-díjas francia író egyik vékonyka regényét olvasom. A címe: A kis bizsu. Valaki a halottnak hitt anyját véli felismerni az aluljáró forgatagában, követni kezdi, napról napra vár rá, és tervezi, hogy megszólítja... Nagyon remélem, hogy mire legközelebb jelentkezem, már túl lesznek a találkozáson! Egyébként rájöttem, hogy a rövid elbeszélések nem nekem valók. Ha nagyon megszeretem őket, túl hamar véget érnek. (Pedig a táskában jobban elférnek.)

Látod, sosem azt írom le neked, amit előre elterveztem. Ezért nem merek ígérni semmit. Legfeljebb annyi a biztos, hogy a Tilangról egy ideig nem értekezem. Hiszen, a tervek szerint akkora része lesz a napjaimnak, hogy már nem lesz mit írnom róla.