Rágagyakorlatba fojtom a frusztrációt... rutinnal.

Hát, kedves Linet, nem fogod kitalálni, mi történt...

A megnyitós koncert végkifejlete nem volt olyan jó. Hogy miért?

A tulajdonos asszonnyal csetteltem. Készített videót, kérte az engedélyemet, hogy a youtube csatornára tehesse. A videókat vállalhatónak találtam, utólag még meghatóbbnak éreztem, hogy ennyi ember tapsolt egyszerre a dalok közben. Javasolta, hogy kérdezzem a kiállítót, ki készített fotókat, biztos szívesen segít, és megosztja velem őket. Írtam is Andrásnak, lelkesen, talán túl lelkesen is...

Estére válaszolt, jó hosszan. és nem kedvesen. Személyes zaklatásnak vette a dolgot, erőszakos nyomulásnak (a többit ide se írom). 

Mondjam, hogy pityeregtem? Tényleg sok megaláztatásban van részük az önjelölt zenészeknek, de ebben az esetben ezt nem vártam, hiszen az utolsó pillanatig olyan jó összhang volt köztünk. Vagy tévedtem? Van ehhez köze egy bizonyos jeges pillantású, szemüveges amazonnak? Ez mindegy is. Csak sajnálom, hogy valakik lelkének könnyebb, ha megromlik az ember szájíze egy jó este után. 

Na, erről szót se többet. Megsütöttem a gyönyörű húsvéti kalácsot.

De azért, Linet, a Mario Levi könyv vége felé járva még mindig gondolok a zsidó-oszmán receptekre. Jól teszed, ha te is elolvasod a könyvet! Igazad van, nagyon is érdemes.

Kalácskészítés közben folytattam az indiai rága gyakorlatokat. Sütés és tésztakelesztés közben tartottam a riazt (persze, a riaz észak-indiai kifejezés, de szeretem). Amrithavarshini rágagyakorlat volt terítéken Prince Rama Varmával. Ezt szoktam nyúzni. Hihetetlenül fejleszti a zenei memóriát. Persze, a Kodály módszert megtanultam, nagyon is jól gyerekkoromban. Ebből élek most is, ha valamit meg kell jegyezni, mindig szolmizálva írom le. Abból kellett áttérni a rágákra, a szaregam szótagokra, Néha ismételni, visszapörgetni kell, de a sikerélmény soha nem marad el, és eszméletlenül jótékony. Ez a rága valahogy soványka, nem annyira karakteres, de miközben tanulok, és csinálom, olyan érzés, mintha valami testes bor simogatná, pezsgetné a torkomat.

Ezután végigcsináltam a második részt is. Na ja, a Panthuvarali ennél jóval nehezebb, és azon is keményen átrágtam magam. Minden más csak koncentráció kérdése, nem igaz? Szaregam szempontjából biztos, a technikát meg úgyis élőben kellene rendesen átvennem. Mennem kell vissza!!

Belecsaptam

Ha most nem kezdem el, nem lesz jobb alkalom, mert ez a nap magába sűrített mindent, ami mostanában jellemző rám. Azt a többlaki, zaklatott, képlékeny életemet. Tudod, miről beszélek... Sok hihetetlenül jó benyomás, aztán valami más, mintha kirántanák alólad a szőnyeget.

Szóval, reggel még újságíró voltam, megírtam egy cikkecskét, és beidőzítve feltöltöttem. Aztán Ivánhoz mentem próbálni, a Népszínház utcába - vele egyelőre az összecsiszolódás stádiumában vagyunk. Szeretem azt a házat, a csigalépcsővel meg a lakásban a cselédszobával, ami egyben a konyha is. A múltkor már megettem az összes wasabi borsót. Ivánt még sosem hallottam hangolni, csak magához veszi a tamburabrácsát, és gyerünk... Hej, révész, révész volt, aztán szerencsére moldvaiak is, és persze kökénylikőr. Most nem ettem nápolyit, pedig amióta említettem, mindig odakészíti. Iván egy igazi gavallér. Készülünk a műsorra a Klebelsberg Kultúrkúrián. Reméli, nem lesz épp fellépése akkor a Sebő Zenekarral... Habár ez az ő saját projektje, erre muszáj eljönnie :)

Szerettem volna próba után egy nagyot sétálni, de olyan hideg volt, hogy egy zabszem se fért be (ezt érted? :) ). Azért mégis elgyalogoltam a turkálóhoz, ahová még Hanna vitt el, a török duózás idején. Majdnem vettem valamit, de most nagyon meg kell gondolnom a költekezést. És apám születésnapjára is kellett könyvet vennem. Tudod, azt meg megérzés alapján kell belőni, hogy történelmi legyen, ne túl száraz, és ne obszcén. Akadt is valami Maóról. Nem tudtam ellenállni Egy Tahir Shah könyvnek... De most nem azt olvasom. Linet, biztos megérted, hogy előbb ki kell olvasnom azt, amelyik soron van. És ami most van soron, azt nagyon élvezem. 

Mario Levi: Piskótát sütöttem nektek:

Török helyszín, régi idők, zsidó családi történetek, sütés-főzés, hagyományos receptek, ladino és török nyelv... Már megint nagyon beletrafált, pedig nem tudtam, hogy ladino lesz. Mint a zene, amit Zolival próbálunk, meg amihez a tanácsodat kértem. Tele fogom dekorálni színes post-it lapokkal, és ki fogom próbálni a recepteket, mínusz velő és bárányhús.

Te Linet, nem mindig fogok ilyen hosszú posztokat írni, ugye tudod?

Otthon megpróbáltam pihenni, megnéztem a munkahelyi levelezést, kicsit újságíró voltam megint. Aztán beénekeltem. Egy kis whisky a készülődő torokfájás miatt (pálinka fájó hiányában). A torokénekes szibériai dalra nagyon kellett készülni, mert kísérőzenész nélkül mentem, és a kétféle technika váltogatása eléggé kimerítő. De mindenhol ez a dal az ász, ezt imádják. A görög Aman doktorhoz is meg kell tapsoltatni a közönséget, mert kell a taktus (fognak-e tapsolni?), az elején az indiai dal még csak-csak elviszi magát a hátán taps nélkül is.

Felöltöztem, megcsináltam azt a fránya sminket. Mentem a Pótkulcsba, az időjárás hihetetlen volt, esett a hó, a jég... Ott volt András, a kiállító a lányaival, még mindig keretezgetett néhány rajzot. Már szállingóztak az emberek a megnyitóra, megjött Kriszti is, de előbb még egy hölgy, aki Andráshoz tartozhatott, de engem ultra jegesen mért végig. Na, kezdődhetett a munkatárs párjával való ügyeskedés, a jó benyomás keltése. Neked ilyet sose kellett?

Jó sokan lettünk. És akkor megjelent Herczku Ági, körbejárt, nézegette a rajzokat a falon. Tudtam, hogy András barátja, de nem gondoltam, hogy eljön. Na, amikor a beszéd után rám került a sor, elég hamar belejöttem, és hálásan vettem tudomásul, hogy az emberek vevők a dologra, adják a taktust... Közben láttam, hogy Ági is lelkesen tapsol és mosolyog. A végén odajött beszélgetni... Azt mondta, nem hallott még nőtől ilyen dorombéneket, és hogy hol tanultam azt is, meg az indiait is. nagyon őszinte beszélgetés volt; hát igen, ő már egy kialakult úton halad, és tudja, mit akar. Sikert kívántunk egymásnak.

Nem mentem Budakeszire. Inkább Kőbányára, a skarlátos kislányomhoz. A műsor közben jött az üzenet, hogy az van neki, nem allergia. A nagyszobában alszom, van külön lámpám. Olvasok. Dédelgetem a pandzsábi nyelvkönyvet. Linet, nem hanyagoltam a ladino dalokat se, csak épp Zolival nehezebb próbát egyeztetni, és most már Anatolijra is szükség lesz, hogy haladjunk.