Hogy kerül Zola Nanája az indiai étterembe?

Hejj, be kell valljam, kicsit összecsaptak a hullámok a fejem felett, kedves Linet. Ezért voltam távol olyan sokáig. Tudod, hivatásszerűen is kezelek webtartalmakat, ami napi felelősség. Aztán meg mindig adódik valami plusz fordítás, írás, önmarketing, hogy gyermekemről és a családról ne is szóljak... És hát mégiscsak fontosabb a dolgokat csinálni, mintsem írni róluk. Igazából ilyenkor észre sem veszem az idő telését.

Múltkor beszámoltam neked egy meghívásról Nyugat-Afrikába, Mr Tariq telefonhívásáról, és a projektet körüllengő rejtélyekről... Ezután gyermekem azt álmodta, hogy beszakad alattam a Duna jege, és én láb nélkül mászok elő alóla. Tudni kell, hogy ő minden külföldi utamat ellenzi, mennem viszont kell. Ha nem is mindjárt Togóba.

Tegnap sort kerítettem a pandzsábi dalszöveg tisztázására is. A facebookon kértem segítséget a helyi indiai közösség tagjaitól, és Charanjeet Kumar, a Haveli Indiai Étterem vezetője felajánlotta, hogy átrágja velem a Chori Chori fonetikáját. Ha nem ő, akkor a felesége. Az első időpontot sajnos meg kellett változtatnom, a második már sikeres volt. Nem is lett volna tanácsos lemondani, mert nagyon rákészültek.

Sikerült pontosan érkeznem a Szinyei Merse utcához. Kumar a felesége, Ruti mellé ültetett le, aki már várt az egyik asztalnál a nagylánya és a kisbabája társaságában. Ott aztán a jó hangerővel szóló bhangra zenék közepette elmagyaráztam, hogy énekes vagyok, meg akarom tanulni a helyes kiejtést, és elővettem a füzetemet, benne a latin betűkkel leírt Chori Chori dalszöveggel. Ruti a telefonján rákeresett a videóra, és mivel a régi Reshma felvétel kicsit karcos és hosszú volt, egy újabb feldolgozást használtunk, a Coke Studio Pakistan-tól. Igazából én pontosan erről a Meesha Shafi felvételről hallottam először a dalt. 

Ennek a nőnek az énektudása zavarba hoz. Nem azért, mert olyan jó, hanem mert időnként megcsillan, mennyivel jobb lehetne... 

Ez egy nagyon érdekes pakisztáni színésznő-modell, aki éneklésre is adta a fejét, sokak felháborodására, mások örömére. Utóbbit mutatja, hogy igencsak sikeres lett énekesként is, bár a tévés interjúk végén megsértődik, ha arra kérik, mutassa be az énektudását. Nos, no komment. Olyan, mintha a kisugárzásából táplálkozna minden, amit csinál. Az pedig van neki, bőven.

(A legszebben és legautentikusabban a legendás Reshma énekelte ezt a dalt, akiről már szóltam.)

Mivel nem először egyeztettem dalszöveget, már tudom, hogy amiről az ember azt hiszi, hogy hallja, az nem biztos, hogy a száján keresztül is ugyanazzal a hanghatással távozik. Amikor először ismerkedtem a hindi/urdu nyelv nazálisaival (orrhangokkal, amelyek némelyik francia szóvégződéshez hasonlíthatóak és átírásban néma n-nel végződnek), azt hittem, sok új ennek a vidéknek a nyelveiben nem érhet. Főleg, ha az ember egy kis sejpítést is alkalmaz, bár ez nem tudományos vélemény (Viszont igaz!) 

Nos, szó sincs róla. A legtöbb időt a jhalli szó kiejtésével töltöttük, amelynek 'jh'-vel jelölt hangját ugyanúgy jelölhetném 'ch'-val is. Ugyanis a dzs és a cs közé esik, egy enyhe hehezettel... ha ez neked mond valamit. A pandzsábi tonális nyelv, emiatt még egy kicsit meg is kellett hajlítani az egészet, míg azon nem kaptam magam, hogy vitatkozunk Rutival, egyetlen szót, a jhallit hangoztatva, egymást túlkiabálva (meg a bhangra zenét).

Tudom, hogy az indiai hölgyek szemérmesek, ezért nem akartam mindenáron fotót készíteni erről a találkozóról. Amikor a baba felébredt, igyekeztem rövidre fogni a dolgokat. Még huszonnégy órája sincs, hogy ott ültünk az asztalnál, megosztoztunk a fülhallgató két bogyóján, és hallgattuk Reshmát meg Meesha Shafit. A végén szőröstül-bőröstül el is énekeltem neki a dalt, és mintha kicsit el is érzékenyült volna.

Lassan mennem kell, Linet... a kislányomnak ma iskolai fellépése van. Ígértem a családnak ünneplésként egy kis banános-csokis muffint.

Jaj, ha érdekel, hogy mit olvasok most: egy kis pikáns régiséget. Émile Zolától a Nanát. Sok meglepetést nem tartogat a cselekmény erről a csábos nőcskéről (még sose használtam ezt a szót!), akit nem annyira színészi tehetsége, mint mellbősége és erotikus kisugárzása miatt szeretnek a férfiak. (Hm. Nem emlegettem ma már egy ilyen típusú hölgyet?) De a szöveg jó, és félig már elfogyasztottam. Ivántól nyúltam le:

  

Most sietek tovább. Az iskolai szereplés előtt még muszáj beférnie egy rövid rágaleckének is.

Az ethno jazz mindent visz!

Hajj, Linet, hogy írhatnám le azt az érzést, amikor a telefonom megszólal, és a kijelzőn egy idegen ország kódja látszik... Nem azt akarom mondani, hogy éteri érzés. Ellenkezőleg. A pánik vesz rajtam erőt, ha arra gondolok, hogy egy akadozó, vagy épp folyékony, de rossz angoltudású emberrel kell beszélnem a telefonon, miközben a vonal rendkívül gyenge, és percek múltán se jutunk dűlőre egymással.

A pakisztáni kódot három számjegy előzte meg, ami egy akciós hívásra utalt. S hogy nem vettem fel, jött egy esemes. A hívó Mr Tariq Belge volt (már a neve is gyanús), a belga-pakisztáni ügynök, aki egy éve már bepróbálkozott, hogy egy togói turnéra csábítson. Csakhogy Togó meg Nyugat-Afrika nem Pakisztán, nem is India. Nem tudok róla semmit azon kívül, hogy nincs magyar konzulátusa, és veszélyes környék.

Plusz, hogy is mondjam, engem oda a show-business vérkeringésébe akartak bekapcsolni, esetleges magyar zenésztársakkal, és női néptáncosokkal, hogy legyen valami szép, bájos-erotikus pofája is a dolognak.

A kalandvágy miatt igazából nem volna kifogásom ellene, ha az is érdekelné őket, hogy valójában milyen zenével foglalkozom... És fájdalom, de magyar erotikus néptáncosokkal sem fogok tudni szolgálni.

Szerencsére, enélkül is van bőven dolgom.

A facebookon sokaknak tetszett a kép, amelyet Iván készített rólam ezzel a guzlával vagy guzlicával. Balkáni hangszer, de persze az indiai-pakisztáni hozzászólók ignorálták a képaláírást. Dícsérgették a szép egyhúros tumbámat... Miért ábrándítsam ki őket?

Egyébként Ivánnal most nagyon forr köztünk a levegő. Ugyebár, a készülő koncertanyagunk magva az a tamburabrácsa-ének anyag, amelyet sok éve írt meg. Népdalok, kortársos-jazzes kísérettel. Csakhogy nekem nem minden jön be, és meg kellett tanulnom időnként összetörni a szívét. Ennek vagy az lett az eredménye, hogy valamelyik dalt kiszórtuk, vagy az, hogy új szöveget kellett rájuk találnom. Ezért aztán röpködnek köztünk az emailek, nap mind nap.

Például így:

Én: megvan! Verje Isten a szeretőm házát / De még jobban az édesanyját / Őt szólítom a nagy Isten előtt / Miért tiltott el egy igaz szeretőt?  (ez egy erősen manipulált népdalszöveg, amit a szótagszám szerint megcsonkítottam.)

Iván: Na ez az! A dráma fokozódik! Így tovább!

VAGY
(egy református zsoltár szabása-vágása után, hogy jól megférjen a moldvai dal mellett):

Iván: Végre közeledem az ideálhoz! Ez elég régi darab, koncerten még nem szerepelt, most utóérésben vesz részt. d(t) ls / dr dt / dz / dr mm / rd d-rm / m z // mm ls / ms fm /d z / dm rd / lád d-rt / d z

                                                                        mm ls / ms fm /d z / dm rd / lád d-rd / d zzz 

Én: Jó, majd a gyakorlatban kiderül. (Gondolatban: már megint egy módosítás. Hogy fogom ezt mind megjegyezni?)

És így tovább.

Aztán meg, egy profi koncertügynök kért tőlem linkeket, ezért összeférceltem valamit a Trió egyik fellépéséről, sűrűn hangsúlyozva, hogy ez csak házi felvétel, és bizalmas jellegű. Ez egy pandzsábi nyelvű népdal, amiből jazzes imprót csináltunk buzgón. Érdekes szövete lett... El is küldtem egy pandzsábi anyanyelvű koncertszervezőnek Lahorba, kíváncsiságból. Veled is megosszam? Na jó... de szigorúan köztünk maradjon, hiszen ez messze áll a profi felvételtől:

A drága Usmantól elsősorban a kiejtésemmel kapcsolatban kértem véleményt. Azt mondta, lehetne finomítani rajta, de nagyon közel állok az életszerű pandzsábihoz... Az is elég bíztató volt, hogy értette, mit énekelek, le is írta a chat ablakba a szöveget, amit a számból hallott (stimmelt... akkor meg mi a baja?) Nos, úgy döntöttem, örülök ennek a véleménynek. Hiszen a magyarok is mosolyognak, ha külföldi énekel valamit magyarul, magukban meg legyintenek, hogy áh, tökéletes úgyse lesz!

Na most, az általam ismert indiai facebook csoportokban kiraktam, hogy konzultációra van szükségem, ki érhető el Budapesten? Találtam is egy konzulenst, drukkolj, hogy jól süljön el...

Egyébként a fenti dal avatott előadója egy pakisztáni legenda, Reshma, aki sajnos már nem él. Mások is énekelték, de inkább őt linkelem ide, mert nála van meg a dal sava-borsa. Meg azért is, mert a hajlításokat tőle lehetett a legjobban ellesni, hogy aztán a kedvemre cincálhassam őket:

 A múltkori fordítómunkával egyébként kész lettem! Most pedig megyek cikkezni a fejfájás okairól. További szép napot neked!

Füstölt nyelv és nyelvlecke

Ezen a Húsvét hétfőn kicsit komolyabban belenéztem a pandzsábi nyelvkönyvbe. De úgy, hogy az ünnepet még kellőképpen kiélveztem, és egy kistányérra füstölt-főtt marhanyelvet raktam ki magamnak, tormával. Tudod, Linet, ezt a családban csak én eszem, ezért nem félek, hogy idő előtt elfogy. Enélkül (és vajas kalács nélkül) viszont számomra nincs húsvéti asztal.

Meg locsolkodás nélkül sincs, de tavaly bevállalósabb voltam:

Igazából egy éve már átrágtam magam egy hindi és egy urdu nyelvkönyvön (ebben a sorrendben), így arra számítok, hogy a pandzsábi úgy fog a keblére ölelni, mint egy régi ismerős! Vagy én őt. Vagy tévedek??

Ugyebár, a hindiben elég jól működik a hang-betű megfelelés, legalábbis minden gyönyörűen jelölve van. Ráadásul balról jobbra haladunk. Az urdu viszont olyasmi, mint az arab. Visszafelé kell írni, és ha az ember nem ismeri a szavakat, akkor ki sem tudja olvasni őket (mivel nincs minden hang jelölve az írásban). De legalább annak örülhetünk, hogy a két nyelv társalgási szinten ugyanaz, a hindivel két legyet ütöttem egy csapásra, az urdu sokáig sétagalopp volt utána, kivéve persze az írást.

A pandzsábit muszlim területen shahmukhi írással, a szíkh vallású indiaiak meg gurmukhi jelekkel jegyzik, ami balról jobbra halad (jaj, sajnos némelyik jel nagyon hasonló kinézetű!)

Van egy-két jel, amihez nem társult kép, mert önállóan nem is létezik. Ilyenkor azt mondja a bácsi: khali. Micsoda büszkeség, ezt értem! Vagyis: üres.

Jó ez a kis pandzsábi kutakodás, nemcsak mert szeretek elmerülni az ilyen egzotikumokban, és sok szó már ismerős lesz, hanem mert a triómmal is énekelek egy pandzsábi dalt, a Csoricsorit... De erről majd később...

És új olvasmányt is kiutaltam magamnak, a Monszunnaplót. Shoba Narayan a szerző. Ebben is van főzőcske, nem véletlenül tartozik Stahl Juci könyvtárába. Nyilvánvaló, hogy nem magas irodalom, de teszek rá...

Remélem, jó volt idén is a Pészah, Linet. A marhanyelv elfogyott ma estére, nem is jó tartogatni...Most pedig jönnek mindkettőnknek a hétköznapok.