Az életrendezgetés ideje

Nos, Linet, félig kész vagyok azzal, hogy az eddigi életem során felhalmozott tárgyakat - iratokat, fotókat, egyetemi vagy más jegyzeteket - szemügyre vegyem, és ami nem kell, attól megszabaduljak. Különös örömöt lelek az efféle tehermentesítésben, ezért most a napok nagy részét szanálással töltöm... A magyar nyelvtörténet jegyzeteimet ugyanúgy kidobtam, mint a hajdani novellákhoz készített ötleteléseket, sőt, az azóta megjelent regényem kéziratát is... Pár éve még sokat időztem kávézókban, füzetbe firkálva a novellákat és a reményteli vázlatokat. (Na, a folyóiratokat, amelyekben megjelentem, egyelőre megtartottam.)

A kezembe akadtak bizonyos őseteg demó cédék is...

... merthogy így indult minden anno. 

Ahhoz képest, hogy mennyire szerettem mindig énekelni, jó későn ért be, hogy merjek is kiállni emberek elé, és legyenek ötleteim. Aztán Kiss Gergellyel elkezdtük, és csatlakozott hozzánk Bártfai Gábor a basszussal meg az ütőhangszerekkel.

Ezekben az időkben készült ez a demó is, rajta minden bizonnyal némi gyimesi csángó feldolgozás, szibériai hümmögés, saját szöveggel megtoldott ballada meg valami moldvai fantáziálás. 

Furcsa, de alig merem meghallgatni... azt hiszem, visszasüllyesztem az emlékek közé.

Sok víz lefolyt közben a Dunán... Megjártam Pakisztánt, belefolytam más ethno projektekbe, belekóstoltam az indiai technikákba... és nem is nagyon akarok kijönni onnan. Miközben az is teljesen működőképes, hogy a magyar balladákat meg a rokonnépek dalait ugyanúgy elővegyem és melegen tartsam, amikor a Hajnával, vagy csak Gergővel fellépünk.

Új, de tartósnak ígérkező mániámat, az észak-indiai Tappa éneklést mindkét völgyes műsoromon bevetem, néhány hét múlva. Gergővel is próbálunk majd rá, de a Burns Kati Trió egyik imprójába is becsempészem majd. 

Egyébként meg kell mondjam, nagyon érdekes és izgalmas vizekre sodor el a kísérletezgetés. Ádámmal és Bencével ugyanis, akikkel a Triót csinálom, sokat improvizálunk, ami, ugye, egy énekesnek különös kihívás. Amiket az impróhoz felhasználok, abban az indiai és a szibériai zene egyes elemei is megjelennek, de hogy ez az egész fogyasztható is legyen, sokat kell gyúrni a dolgot... tényleg úgy, mintha tésztával dolgozna az ember. Ha a hozzávalók nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, a massza széthullik. 

Miután visszahallgattam magam, eldöntöttem, hogy az eredmény még nem elég jó. Érezni kezdtem, hogy a szélesebb körben ismert jazz impró elemeit is tanulmányoznom kell, hogy több legyen a kapcsolódópont a hallgatóság számára, amikor az emberek úgy érzik, ismerős terepen vezetem őket.

Így találtam erre a linkre, ehhez a tanárhoz:

 

Itt sokat találok, aminek idővel a véremmé kell válnia, de szerencsére ehhez személyes segítségem is van. Izgalommal tölt el ez a videó. Igaz, nem ugyanolyan értelemben izgat, mint az indiai linkek. Ott egészen felvillanyozódom, és nyughatatlanná válok, amíg el nem kezdem megvalósítani azt, amit az énekes a videón produkál... Itt nyugodtabban örülök, mert látom, hogy ez a tudás könnyebben megszerezhető, nagyon hasznos, majdnem megkerülhetetlen. A birtokába lehet kerülni: lehet is, és kell is.

Szóval, Linet, a rendezgetés közben új dolgokkal is találkozom, amelyeknek helyet kell találnom az életemben. Csakhogy évekkel később ezek már nem demó cédék formájában kerülnek majd a kezembe. Manapság a telefonom felvevőjén, vagy a netbookomon tárolom a fontosabb kísérleteket, próbafelvételeket. Amelyik valóban számít, arról évekkel később is tudni fogom, micsoda, és mi lett a sorsa.

Misztikus költő, szalámis szendviccsel

Ó, Linet, hihetetlen aprózódásban vagyok...

Miközben lelkesen forgatom a pandzsábi nyelvkönyvet, készülök a nyári koncertekre. Gyűjtöm a dalokat, keresem a dallamokhoz illeszthető szövegeket, meg a linkeket a Trió fellépéséhez a Völgybe. Az indiai rága gyakorlatok sem maradhatnak el, pedig nehéz őket egy darabban beilleszteni a nap folyásába. Másrészt, régi együttesemmel, a Hajnával is megyek a Völgybe, ott is új színekkel kellene frissíteni a jól bevált műsort.... de nem panaszkodom, mivel pont ezt akartam!

Annál jobb érzés, amikor este felveszek egy fülest, és belenézek a kedvenc videóimba.

Egy pörgős nap után néha keresek egy szép dervistáncot, inkább nyugisabbat, a török részről.

Ami persze, inkább csak nézve nyugis, táncolva nem annyira. Nem kis rutin kell ahhoz, hogy valaki ennyi ideig, ilyen stabilan keringjen! A kerengő dervisek tánca igazából szertartás, nem műsorszám. Rúmi, akinek nevéhez ez a hagyomány fűződik, az egyik leggyakrabban idézett költő keleten, és annyiszor látni lépten-nyomon, giccses fotókon, romantikus levelezőlapokon a sorait, hogy az ember már-már arra gyanakszik, a versekből kiragadott apró idézetek mögött inkább "önjelölt Rúmik" rejtőznek, akik előszeretettel hígítják fel az inspiráló gondolatokat. Nagy a kísértés, hogy elidőzzek még ennél a témánál... később még visszatérek rá. Addig is, van itt bőven szép, igényesen lefordított Rúmi vers.

A tánc alatt csak részben autentikus a zenei kíséret, inkább fúziós, de nekem tetszik... Főleg, amikor teljesen belehelyezkedik a pörgésbe, és kicsit megdönti a fejét, hogy teljesen a saját tengelye körül forogjon. Mint aki része a csodálatos Nagy Egésznek... de hát ezt te, Linet, nálam sokkal jobban tudod!

Na igen, a pakisztáni dervisek ennél jóval zabolátlanabbul egyesítik elméjüket a Teremtővel... nem kispályások... Ha túl súlyosnak találod, menj 1:10-ig, ott van a forgás, a dhamaal. Látni kell, annyira hihetetlen:

Én mindkettőben tudok gyönyörködni, de ez utóbbival talán jobban azonosulok. Én azt szeretem, ha valami felkavar, és csak néha köt le az, ami megnyugtat.

Most vissza kell kapcsolnom egy tegnapi eseményre, ami egyszerre vicces és tanulságos. Megosztottam ezt a képet:

És míg indiai-pakisztáni ismerőseim hálásan lájkolgatták e tiszteletben álló misztikus költő képét, egy magyar ismerősöm fejében felmerült, hogy a fazon bal kezében talán egy szalámis szendvics van... és ezt oda is írta egy kommentbe (de miért pont szalámis??) Egyébként az ott egy hangszer, amit kattogtatni lehet, bár a nevének utána kellene kérdeznem. Neked is csak azért írtam ezt le, mert tipikus a történet: ismerőseim a "két oldalról" egyszerre reagálják le a megosztásaimat, ki európai humorral, ki az ikonikus alakoknak kijáró vallásos tisztelettel, én meg örülök, hogy mindezt nem egységes nyelven teszik... mert voltam már villámhárító, kaptam hideget-meleget.

Ezért kell időnként lejönni a netről. (Mondom szigorral most magamnak is.)

Szerdán pedig folytatjuk Ivánnal a készülődést a tamburabrácsás műsorra. Van még másfél hónapunk, hogy egymáshoz idomítsuk az ízlésünket. Nagyon szépen kijöttem Iván tamburabrácsájával, jó kis hangszer...

... egészen addig, amíg meg nem hallottam a tamburacsellót. Egyik nap, amikor a próba végén az ajtóból visszahívott, hogy igyak még egy kupica áfonyalikőrt, és megszólaltatta, feldúlta a tamburabrácsával kialakított jó viszonyomat. A tamburacselló kíséret szempontjából korlátoltabb, de sokkal alkalmasabb a misztikus közeg megteremtésére, a felelgetésre. No, majd a legközelebbi koncerteken alkalmazzuk. Most is belefér néhány moldvai népdal, az új stílusú népdalokat pedig - ezeket szégyenszemre kevésbé szeretem, és sokszor a témájukkal meg a szövegükkel is bajom van - majd megfűszerezzük. Így is, az egyik dalhoz nekem kell szöveget írni, mert ahhoz az akkordkíséret túl jól sikerült, hogy csak a szöveg miatt kihajítsuk.

Na várnak a jegyzetek, Linet. Legközelebb már ez a repertoár is kész lesz!

Segítség... Merül!

A házrész, amit mostanában egyik otthonomnak nevezek, vízvezeték-szerelés után megint készen áll a fogadásomra. Esti próbák, fellépések után szoktam oda kimenni, Budakeszire, a kis parasztházba. Ott senkit nem zavar a gyakorlásom, és igazán tudok haladni a dolgaimmal. Te nem tudhatod, Linet, milyen érzés gyakorolni egy kőbányai panelban, ahol az ember csak óvatosan próbálgatja a hangját, kiereszteni nem meri, a szomszédok miatt. Sokszor szinte átcsorgott hozzám az utálat a fal másik oldaláról, amikor gyakoroltam.

Pedig most nagyon fel kell kötnöm a gatyát. Hirtelen meghívást kaptam, hogy én legyek a zenész partner Lesi Zoltán költő felolvasóestjén. Hétfőn. Igen, kábé három napom van felkészülni!

Zolit akkor láttam utoljára, amikor tavaly, egy illegális pesti italkimérés ajtajából utánam szaladt, hogy adjon Merül című kötetéből. A kricsmi, ahol életemben először és utoljára jártam (egy pótkulcsos fellépés után, kíváncsiságból fogadtam el a meghívást), sajátos nyomokat hagyott bennem: illegális lévén, kívülről semmi nyoma sem volt, hogy bent élet van. Pedig odabent valaki épp a születésnapját ülte. Épp csak megmerítkeztem a zajos közegben, és mentem tovább. És most ez a kötet is szerepel a felolvasáson.

Szóval, most ízlelgetem Zoli szövegeit, agyalok a dalokon, hogy mit vegyek elő, és már tudom, hogy bevetem a kavalt, a tilinkót... Mivel ez nem koncert, itt hangulatokat kell megfesteni, ahogy a versek meg a pillanatok adják. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, mert az is irányítja majd a dolgokat, hogy milyen arcok néznek vissza rám a blokkom közben.

Érdekes menet lesz ám. Mert ma a szerkesztőségben dolgozom, holnap családi kirándulás (leányom kigyógyult a skarlátból), vasárnap egy egész más próba... És hirtelenjében valami ruha is kellene. De egyúttal nagyon örülök, és tudom, hogy minden egy-kettőre összeáll majd, mire az Opera Pub-ban indul a műsor.

Márpedig ha hosszan kell egyedül zenélni, akkor annyi ízt kell beletenni, amennyit csak elbír. Így aztán megint bevetem a szibériai egyvelegemet... Még akkor is, ha a többségben főleg ez marad meg, hiába teszem ki a lelkemet a többi, erős dallal. Szinte mindig jönnek hozzám a műsor után, hogy megkérdezzék, hogy kell képezni ezt a fajta hangot. Az a helyzet, hogy én ezt sok hallgatózás és próbálkozás után egyedül kísérleteztem ki, és még sokat fejlődhetnék ezen a téren...

...de eddig többnyire lelkes és biztató volt a visszhang. 

Van egy emlékem, sokáig ebből táplálkoztam. Amikor Hajna nevű zenekarommal Nagykörün tartottunk táncházat, gondoltunk egyet Kiss Gergőékkel (akkor még talán Árik Peti utazott le velünk), és eljátszottuk a dozmati regöséneket, amelyikben a refrének helyén doromb-énekelni szoktam (kb. úgy, ahogy a fenti felvételen hallható). Az eredmény az volt, hogy a népek mindegyik refrént külön megtapsolták, akár egy ázsiai kis faluban... teljes mértékben vették a lapot. Voltak férfiak, akik azzal jöttek utána hozzám, hogy meghatódtak. Persze, az évek alatt megtanultam, hogy néhány szóval kell bevezetni az ilyen jellegű műsorszámokat, mert annak hiányában egyeseknél kiütik a biztosítékot. És azt is mindig kikötöm, hogy ennek a technikának hihetetlen távlatai vannak, én pedig csak két tyúklépést tettem meg ezen az úton.

Most aztán olvasni is alig van időm, Linet. A Monszunnapló elején pihen a könyvjelző. Szeretett pandzsábi nyelvkönyvem is csak vár... De este lopok egy félórát, amikor csak velük foglalkozom majd!