Hihetetlen volt.

Természetesen a nyárról beszélek. Meglepő volt, fordulatos, és felkavaró is. Ez mind, együtt. Meditációval és új olvasmányokkal, új zenékkel teli.

Kezdem ott, hogy a Kati Burns Ntett-tel (megszenvedjük még, hogy így kell toldalékolni a nevünket!) felléptünk a Dürer Kertben, a Tilos Maratonon... aztán pedig a Völgyben is.

Tovább érik a szefárd pszichedélé, a torokénekkel színesített görög Saranta palikaria, a pandzsábi Csori csori, meg a magyar népdalos blokk. Aki először hall minket, annak szerencsére összeáll a kép: a multikulti vegyesfelvágottat a játékkedvünk, meg a négy fő hangszer által megszabott ethno-jazzes hangzás köti össze. Hoztuk a formánkat, főleg ebben a hangszeres csángó impróban. Képzeljétek el a bőgőt, az elektromos gitárt meg a mindenféle ütőhangszert, amint népi furulyákkal együtt szólalnak meg. És felelgetnek. Ne képzeljétek el: hallgassátok meg! Hát, igen. Mindig mondom: aki nő létére fúvóssá lett, az a kemény szólók idejére háttérbe helyezi a nőiességét. Én legalábbis, a csángó imprókkal így élem meg a dolgot. Éneklés közben van nemem, furulyázás közben nincs. Ott csak áradás van, átüt a hangszeren, a lélegzetemen az erős lüktetés, a tempóval való versengés, és ha a torkom már-már belehal, akkor is tolom (magyar népi furulyázás, tehát időnként dünnyögés erősíti fel a hangot, értitek).




A nyár végére váratlanul megtalált egy különös feladat a Ji Csing Labirintusban, az Élőkép Színházzal. Erről szólt az előző bejegyzésem. Itt szertartásmester voltam, aki a nyolcas csoportokat közös éneklésre, összehangolt zajkeltésre bírja. A hét elteltével megacélozódtam. Ha olyan csoport ült le körém, amelyik egyáltalán nem volt vevő a kántálásra, azzal a bambuszbotokkal kreáltunk vihar- vagy máglyajellegű hangzást, pattogó parazsat, égdörgést. Jó volt látni az embereken a belefeledkezést, a meglepetést. Persze, ez a megtapasztalás azt az élményt követte, hogy a látogatók a Társulat tagjaival, a Kuákkal egyéni vizualizáción és mozgásos szerepjátékon vettek részt. A Labirintus légkörét időnként a szomszédos Fidelio Színpad zajai hatották át, a látogatók bolyongás közben Mozartot, Erkelt, egyebeket hallgattak az esti órákban, a Bánk Bán áriáira történt a Ji Csing Labirintus beavató szertartása. Vagy éppen tibeti hangtálbemutató nyomta el az elmélkedésből visszahívó kolompomat. Finoman szürreális látványt nyújtottunk színes kínai kalapjainkban és mezeinkben, a Sziget hangjai közepette. Szereplőként is hatalmas élmény volt a lepedőfalak közt tevékenykedni.

Az ősz új terveket hoz, többek közt, jön az Ars Sacra Fesztivál a régi zenekarommal, a Hajnával. A többit még nem árulom el...

Ahogy azt sem, mire készülünk nyár eleje óta Dóra Tiborral, amikor ilyen, régies hangulatú fotók (valójában green screen-re forgatott filmkockák) születnek... A zene már áll a lábán, a videó még készül...

Köszönöm mindenkinek, akivel nyáron együtt munkálkodhattam. Annak is, aki koncerten meghallgatott, esetleg utána odajött, megszólított, koccintott velem... és persze, aki otthon a megosztott linkjeinkre kattintott!

Jó volt ez a nyááár. Ugye?

:))))))))

Völgy kétszer, és vakulásig romantika

Éjfél elmúlt, Linet, de már nagyon szégyenlem magam, amiért ennyi ideje nem írtam. Úgyhogy gyorsan egy pár sort...

Ha nem épp az ilyen-olyan formációimmal foglalkozom, akkor fordítok... romantikus irodalmat, magyarról angolra. Ezért is folyik ki a szemem, ha nem jöhetek le a gépről, amikor a napi adagot teljesítettem. Ugye, megérted?

Egyébként pedig, mindkétszer szuper volt a Völgyben.

Először a Triómmal léptünk fel a Tilos udvarban, és társult hozzánk kísérleti jelleggel egy gitáros is. Akkorát dobott az egész produkción, hogy bizony muszáj lesz egy gitárost is állandósítanunk... Egyébként pedig, a délutáni beállásunk alatt kinyílt a szomszéd helyszín hátsó bejárata, és kidugta rajta a fejét Hobó... Néhány percig hallgatott minket. A szomszédban készült fellépni, és meghallotta, hogy a Szarada palikarja (Negyven legény)  című görög dalt játsszuk épp. Ott volt az arcán, hogy ismeri, és kíváncsi, kinek jutott eszébe mostanában ezt eljátszani. (Ezen a képen csak a téglafalba vájt ajtó látszik, Hobo sajnos nem.)

Na, és a szefárd dalunk, amit az esti koncertig rendesen át se néztünk, a fellépésen olyan pszichedelikus impróba torkollott, amin még én is meglepődtem. Annyira közhely azt mondani, hogy lubickoltam abban a közegben, amit a zene körénk varázsolt... de mégis ezt kell mondanom, mert így történt.

(Mellettem, a földön egy önjelölt marionett-bábost láthatsz, nem egy leboruló muszlimot, amit a sapkája miatt gondolhat az ember... de szerintem pont ezért kérdezték többen a facebookon, hogy hol volt ez a koncert...)

Később aztán egy házzal arrébb, a Reformátuséknál duóztam, Kiss Gergővel. A kis templom megtelt, és a koncert nagyon szépre sikeredett. Ez pedig a fogékony közönség nélkül nem történt volna így, mert a közönség visszajelzésére sajnos (vagy szerencsére) nagyon érzékeny vagyok.

Ez volt most... és akkor egy darabig eltemetkezem a munkába. Még nem tartok a könyv felénél sem, de a szerelmesek máris majdnem egymásra találtak... mi lesz akkor később?

Majd elmondom!

Gyimesi keserves és urdu interjú

Ezerrel pörög a nyár, Linet.

Fesztivál, haza, fesztivál, pályázatírás... közben romatikus regényt fordítok, mert, ugye, meg is kell élni valamiből...

Alig egy napja jöttem meg a nyaralásból, mégis olyan távolinak tűnik... pedig jó volt ám!

A napokban volt egy érdekes vita az egyik posztommal kapcsolatban. Mert hát, nem férek a bőrömbe... Egy őszinteségi rohamban szenvedő, muszlim vallású ismerős közölte velem, hogy egy nőnek otthon a helye (tudjuk, tudjuk), nem zenélhet, nem énekelhet, nem táncolhat (részemről az utóbbira nincs is veszély), és egyetlen küldetése, hogy a férjét otthon kiszolgálja. Természetesen már ismertem ezt a nézetet, de direktben kapni egy ilyen szóáradatot egész más volt... nem beszélve arról, hogy én nem is vagyok muszlim! Akkor meg?

Na most, kénytelen voltam a facebookot böngésző muszlim ismerőseimtől megkérdezni, mit gondolnak arról, hogy a muszlim világban a nőnek otthon a helye, és ne helytelenkedjen a kreatív szférákban... Tudom, hogy ez a téma már-már közhely számba megy, de én a saját posztomra akartam kapni néhány felvállalt véleményt. A vita nagyon érdekes irányt vett:

Nem viszlek végig az egész komment-folyamon, elég annyi, hogy az első kommentelő szerint Pakisztánban főleg vidéken kezelik úgy a nőket, ahogy az észosztó ismerősöm fogalmazott... de azért az országra jellemző általános nézet is megegyezik az idézett kijelentéssel. Mások szerint a nőknek az élet minden területén jelen kell és lehet lenniük (ráadásul ez férfivélemény volt - remélem, nem csak a kedvemben akart járni az illető). Aztán egy úriember kezébe ragadta az irányítást, és arra kért, ne hagyjam magam félrevezetni. Pakisztánban rengeteg női orvos, pilóta, művész, stb. munkálkodhat a saját kedvére, sőt, egyre több! A nők tiszteletet kapnak, és teret a tehetségük kibontakoztatására. Mire (és ez a lényeg): egy korábbi emberke odaírta, hogy engedelmet, de Katalin nem a pakisztániakról kérdezett, hanem az iszlámról!

Itt tudatosodott bennem igazán a kultúra és a vallás közötti nem is olyan kicsi rés, talán inkább szakadék, vagy minek is mondjam - de ez sem helyes gondolat, hiszen a kultúrában valamennyire ott a vallás is, míg a másik irányban ez nem feltétlenül igaz. Az iszlám szerint a nők az élet legtöbb területén tényleg nem rúghatnak labdába, míg Pakisztánban (az országban) ez azért másképp van, bár családja, régiója válogatja.

Ezen tovább gondolkozhatnék, ha nem kellene a homlokomra csapnom, hogy nekem kedden jelenésem van a Völgyben, és az egyik dalszöveget még nem tudom. Írtam is gyorsan az egyik zeneértő embernek, hogy kapja össze magát, küldje a szöveget, ha már segítséget ígért.... A segítség helyett egy hangüzenet érkezett, hogy sajna az általam küldött dal törzsi nyelvezetét mégsem érti, a felvétel régi és elharapják benne a szavakat, vagy agyonhajlítják a szótagokat, bármilyen szó lehet azokon a helyeken... így aztán, Linetem, én frankón nem izgatom magam! 

Még Fonyódon befutott egy interjúfelkérés is Karacsiból, a Daily Jang folyóirattól. Mint látom, ez egy világszerte megjelenő, urdu nyelvű, nyomtatott és online újság! Megküldték a kérdéseket, amelyek főleg a zenéről és a Pakisztánnal való kapcsolatomról szóltak, én meg nem sokat ültem rajtuk, már vissza is passzoltam a fájlt a szerkesztő postaládájába. Kíváncsi vagyok, mikor kerülök a lapba... Akkor aztán többet is elárulok erről az interjúról!

Uccu neki, gyorsan felöltözöm... rengeteg dolgom van ma délelőtt, aztán indulás autóval a Völgy fesztiválra, Taliándörögdre! Egy kis gyimesi muzsikát is csinálunk a Burns Kati Trióval; a Balatonnál buzgón gyakoroltam a furulyán. Addig még belefér pár oldal a romantikus regényből is...

Fesztiválörömök és kínjaim az urdu számrendszerrel

Szia Linet, gyorsan-gyorsan írok még neked, mielőtt elhúzok az Everness Fesztiválra...

Képzeld, olyat tettem tegnap, amilyet évek óta nem. Ének tanárnál jártam! Bizony, Kazai Ági jazz énekes, aki más előadóművészeket, köztük Szalóki Ágit is patronálja, időnként hasznos tanácsokkal lát el engem is. Nagyszerű érzés, amikor egy másik énekessel beszélhetem meg a technikai részleteket, és kis ideig nem kell az érdekeimet hangszeresekkel szemben megvédenem... mert harcos amazonnak lenni fárasztó dolog.

Nem volt ez fárasztó Iszlámábádban, ahol a Rung Sufi Music School ifjú titánjai közt énekelhettem, uszkve két éve... és ezt azért hozom fel most, mert valaki mindig rátalál erre a képre, és megosztja a facebookon. És akkor jönnek az emlékek. Ezek a srácok mára egytől-egyig önálló és neves zenészekké nőtték ki magukat Pakisztánban. Pedig milyen kevés idő telt el azóta :)

Visszatérve a mindennapjaimra: az énekórai sok mmm, brrr és rrr után hazamentem gyakorolni azt a kis anyagot, amit az aktuális fesztiválra viszek... Ez pedig, a végső verzió szerint egy tilinkós-dorombénekes impró és egy bhairavi rága alapú hangsor, amihez tappa dallamot ragasztottam. A tevehajcsárok műfaját. Mondván: az élet egy utazás.

Fehér Krisztina barátnőm vendégeként lépek fel a fesztiválon. Krisztivel most egy cipőben járunk, hiszen mindketten az álmunk gyakorlati megvalósításán dolgozunk: én mint zenész, ő pedig mint egy holisztikus stúdió vezetője.

  

Kriszti megálmodta a Belső Tükör Stúdiót, és emberfeletti erővel elérte, hogy már most bekerüljön az Everness Fesztiválra. Amikor péntek délelőtt a Terem-tő Teremben workshopot tart, én biztosítom az átmenetet a programpontok között.

Na és mi van még? 

Na igen.

Készülni kell a Völgyre a Trióval és Kiss Gergellyel is. A Triónak per pillanat csak az egyik tagját "gyötörtem" a napokban, hogy a dalok harmóniái, és a ránk jellemző vagány átértelmezések kialakuljanak. Látod Ádámon az odaadást? :)

Gergővel meg majd az Everness után rakjuk össze a duóműsorunkat, amiben a tappának és egy históriás éneknek is helyet szeretnék adni. Miért is ne, ha a műsor címe: Cserefát égetek? Ebbe a történetmesélés és a vándorlás, tevegelés ugyanúgy belefér.

Sietek is tovább. A családi nyaralás előtt még be kell fejeznem az urdu könyv átismétlését, hogy teljes gőzzel átnyergelhessek a pandzsábira... és nosztalgiából elővehessem a hindit is. Csak ne lenne annyira nehéz bemagolni urduul a számokat... alig van benne logika!

Neked talán a kiírt szövegen akad meg a szemed, én azokat gond nélkül elolvasom. Hanem a memorizálás olyan, mintha egymástól különálló szavakat kellene bemagolni a szótárból. A báván meg a tirpán (a tirpáktól elvonatkoztatva, haha), még megragad. A csóvánt is megjegyzem arról, hogy a kutya csóválja a farkát... de annak mi köze az 54-es számhoz? Hát, vért izzadok. Jó eséllyel egy hónapig emlékezni fogok a tanultakra. De aztán........ aztán tolni kell újra!