Videóklipp, ékes szindhi nyelven

Linet, ennél izgalmasabb a nyár vége nehezen lehetne.

Most két dolgot kell vinnem, hajtanom, nyomatnom... már-már szó szerint. Tanulnom kell a vezetést, a projektek vezénylését, azzal együtt, hogy nem vagyok vezető alkat. Most főleg abba kell beletörődnöm, hogy ha valami nem rajtam múlik, azt hagynom kell menni a maga útján. És lépni akkor, ha lépéshelyzetbe kerülök.

Mondtam-e, hogy videóklippet kell készítenem két zenésztársammal? A megrendelő: a pakisztáni Lahooti Live Sessions. Tavaly nyáron szóltak először, hogy egy válogatás albumra szeretnének meghívni, néhány kísérőzenésszel együtt, így aztán Gergővel és Gáborral (Hajna zenekarom tagjaival) összehoztunk két számot, és lelkiismeretesen fel is vettük. Az egyik szám helyi dialektusban hangzik majd el, a másik egy általunk feldolgozott dunántúli magyar népdal, meditatív hangulatban... (na igen, észlelem, hogy ezt írásban eléggé lehetetlen vállalkozás érzékeltetni). Egy év alatt nagy nehezen megtörtént Pakisztánban a keverés, és most rebesgetik, hogy szeptemberben a lemez ki is jöhetne. Ehhez kell a promóciós videóklipp, a változatosság kedvéért élő zenével, és vágatlanul, mert a kinti zenészek is játszanak majd hozzá valamit. De vajon milyen hangszeren, és kik?

Talán kamacson? Nagyon szeretem a kamacsot. Itt egy igazán szép kamacsolás, hehe:

Mindenesetre, Gergőt és Gábort nehéz időben összeegyeztetni, hiszen messze is vannak, be is vannak fogva. A stúdiótól várok még egy visszajelzést, és ez az a helyzet, amikor néhány órára el kell engednem az ügyet. Majd lépek akkor, ha fejlemény van. Aztán egyszer csak ott fogunk ülni a stúdióban, a kamerák előtt, és nekem meggyőzően el kell énekelnem szindhi nyelven a kért dalt, oldalamon Gergővel és Gáborral, akik mosolyogva pengetik a gitárt. Érdekes lesz!

A másik projekt egy izgalmas koncert a szigetvári Zrínyi Napokon. Hát igen, a jövő szombat megint az utazás jegyében fog telni. De ismét velünk lesz a gitáros Los Davidos Pozsonyból, aki előbb-utóbb állandó tagjává válik a Burns Kati NTettnek... látod, már nem is hívom Triónak.

A fenti, elhíresült tech riderünk helyett álljon itt egy régi kedvenc fotó:

Ha meg nem épp a videóklipp időzítésével vagy az NTett próbáival, repertoárbővítésével foglalkozom, akkor még mindig a civil életbeli fordítómunkámat, a határidős romantikus regényt hajtom, tolom, vagy épp nyomatom... szeptember közepéig.

Tuva és Tappa

Mesélhetnék sokat, Linet, arról, hogy telnek mostanában a napok... Főként vadromantikával (hiszen egy romantikus regény fordításán fáradozom éppen, és időközben sikerült túljutnom a felén!) de emellett megy a gyakorlás, ami még mindig főleg a Tappát jelenti. Amióta ráharaptam erre a műfajra, mintha kicsit azt is jobban érteném, ki vagyok ezen a rendkívül színes zenei palettán, ami Magyarországon létezik... konkrétan: egy másik árnyalat!

Ide teszem neked Wajih Ull Hussnain Nizzami, egyik pakisztáni (és Pakisztánban leledző) zenésztársam képét, aki ízig-vérig klasszikus zenész, és nagyon nyíltan lenézi a fél-klasszikus és a népi műfajokat (mi tagadás, a Tappa is ide tartozik).

Amint a mellékelt ábra mutatja, eléggé kis zöldfülű még, bőven változhat... de amikor egy stúdiófelvétel után kimentünk a híres Habibi étterembe Iszlámábádban, és északi (afgán-pastun) népzene ment élőben a vacsora mellé, nagyon együttérzően hozzám hajolt, mondván, biztos az én fülemet is sérti ez a kifinomulatlan zene. Mondtam, hogy nem! És hát nem is értem, hogy felejthette el két óra stúdiózás után, hogy én is foglalkozom népzenével.

Na mindegy, végre valaki lépett dalszöveg ügyben is. Vagy négy-öt indiai, pakisztáni embert egzecíroztatok rendszeresen, hogy jegyezze le, küldje el nekem bizonyos dalok szövegeit. És jó ideig mind csak lapul! Viszont legutóbb, amikor kitettem a facebookra egy visszafogott poszt formájában, hogy túl régóta nem érkezik az ígért segítség, valaki azonnal reagált, hogy juttassam el hozzá is az mp3-at, majd ő megteszi, amit tud. Örömömre, nagyjából 90 százalékban le is tudta írni a szöveget (becsületére legyen mondva, a Tappa szöveg régi, ráadásul utazó emberek, tevehajcsárok nyelvén szól, amelyben pandzsábi, urdu, perzsa, púrvi stb szavak is keverednek). Még a fordítást is megkaptam tőle, persze angolul. Magyarul, kisebb szótologatás után így nézne ki:

a szerelem italát, mint a tappa cifra csomóját / Mian! kortyolni kell

a szerelem virágának illata / Shori Mian! utolsó lélegzetemig kitart

(Shori Mian a költő neve - 1742-1792.)

Ezt a gyönyörű szöveget olvasva a többi buzgó, de be nem teljesített ígéret mind elfelejtődött!

Na és, ki ne felejtsem a beszámolóból, hogy részt vettem egy torokének workshopon, a Belső Barlangban. A Huun Huur Tu tuvai együttes legifjabb tagja, Radik Tyulyush tartott énekórát, és a háromnapos kurzus tananyagában mindhárom fő torokéneklési mód, vagyis a hömei, a kargüra és a sigit is ismertetésre kerül. Én csak egy napra látogattam el a Barlangba, és hát ne tudd meg, minek kellett megfelelni! Radik keményen megdolgoztatott minket, és végre konzultálhattam a téma egyik világklasszisával. Elmondta, túl sok izommunkát alkalmazok, az eddigiekhez képest lazábban, levegősebben kell énekelni, ha nem akarok kipurcanni!

Ebben semmi meglepőt nem találok... A furulyázásomra is ezt szokták volt mondani, hogy ne feszítsek, próbáljak kicsit jobban ellazulni játék közben. Azt hiszem, a feszítés, ami persze nem tudatos, az igyekezettől, a bizonyítási vágytól, és hát a lelkesedéstől van. Bizony, Linet... Mintha a sok kihagyott évet akarnám hirtelen behozni a szívem segítségével, és szó szerint 'kemény' munkával. Ahogy az elején is mondtam, Linet, ha a tappa meghatározást ad a személyemnek, úgy a torokének is legalább annyira ezt teszi... de most már nem kell beleszakadnom. Talán már el is hiszem.

Völgy kétszer, és vakulásig romantika

Éjfél elmúlt, Linet, de már nagyon szégyenlem magam, amiért ennyi ideje nem írtam. Úgyhogy gyorsan egy pár sort...

Ha nem épp az ilyen-olyan formációimmal foglalkozom, akkor fordítok... romantikus irodalmat, magyarról angolra. Ezért is folyik ki a szemem, ha nem jöhetek le a gépről, amikor a napi adagot teljesítettem. Ugye, megérted?

Egyébként pedig, mindkétszer szuper volt a Völgyben.

Először a Triómmal léptünk fel a Tilos udvarban, és társult hozzánk kísérleti jelleggel egy gitáros is. Akkorát dobott az egész produkción, hogy bizony muszáj lesz egy gitárost is állandósítanunk... Egyébként pedig, a délutáni beállásunk alatt kinyílt a szomszéd helyszín hátsó bejárata, és kidugta rajta a fejét Hobó... Néhány percig hallgatott minket. A szomszédban készült fellépni, és meghallotta, hogy a Szarada palikarja (Negyven legény)  című görög dalt játsszuk épp. Ott volt az arcán, hogy ismeri, és kíváncsi, kinek jutott eszébe mostanában ezt eljátszani. (Ezen a képen csak a téglafalba vájt ajtó látszik, Hobo sajnos nem.)

Na, és a szefárd dalunk, amit az esti koncertig rendesen át se néztünk, a fellépésen olyan pszichedelikus impróba torkollott, amin még én is meglepődtem. Annyira közhely azt mondani, hogy lubickoltam abban a közegben, amit a zene körénk varázsolt... de mégis ezt kell mondanom, mert így történt.

(Mellettem, a földön egy önjelölt marionett-bábost láthatsz, nem egy leboruló muszlimot, amit a sapkája miatt gondolhat az ember... de szerintem pont ezért kérdezték többen a facebookon, hogy hol volt ez a koncert...)

Később aztán egy házzal arrébb, a Reformátuséknál duóztam, Kiss Gergővel. A kis templom megtelt, és a koncert nagyon szépre sikeredett. Ez pedig a fogékony közönség nélkül nem történt volna így, mert a közönség visszajelzésére sajnos (vagy szerencsére) nagyon érzékeny vagyok.

Ez volt most... és akkor egy darabig eltemetkezem a munkába. Még nem tartok a könyv felénél sem, de a szerelmesek máris majdnem egymásra találtak... mi lesz akkor később?

Majd elmondom!