Sör és kathak

Írok gyorsan, Linet, mert annyi munkám lett, hogy három napig biztos nem járok erre. Az előbb jött meg a fájl, itt van előttem megnyitva: Törökország, Dubaj meg az Arab Emírségek megváltoztatják a világot... valami ilyesmiről szól a fordítás.

Ma valaki igazán inspiráló jutott az eszembe. Egy nagyon öntudatos művész, egy mélyen érző ember, akinek hidegből-melegből bőven kijutott:

Nahid Siddiquivel lahori otthonában találkoztam. A klasszikus indiai kathak tánc legendás művelője, de mivel az vajmi kevés a megélhetéshez, jógaoktató is. A világ minden tájáról érkeznek hozzá diákok, akik tőle akarják megtanulni a kathak táncot... ez az a táncforma, ami számomra a szubkontinens táncai közül a legrokonszenvesebb, mert állandó erő, energia és ritmus hatja át... kivéve, ha thumrira táncolnak, mert az csupa érzelgés.

Nahid saját spirituális utat alakított ki magának, és zavarban lennék, ha definiálnom kellene, hogy inkább muszlim vagy buddhista. Valószínűleg egyiknek sem tartja magát. Nyugodt és egyben vérbő lelki atmoszféra veszi körül gyönyörű otthonában (már ha épp tartósan otthon van), ahol a tetőtérben gyakorol és meditál. Mindig tud sörrel és cigivel szolgálni (bár én csak az előbbiben voltam érdekelt).

A 90-es években Nahidnek el kellett hagynia Pakisztánt, mert akkoriban a tálibok nem engedték, hogy a nők színpadon vagy máshol szerepeljenek. Nagy-Britanniába utazott, aztán 2000 körül visszatért szeretett városába. Most Birminghamben van, mert ott időnként sikerül megélnie a művészetéből.

Ez a videó a Lahori Irodalmi Fesztiválon készült, tavaly. Látszik, Nahid milyen izgulós, ha beszélnie kell. Az elején ritmusszavazik... A számomra igazán érdekes rész, maga a kathak tánc 2:35 körül indul.

Itt az a pláne, ahogy a tablás és a táncos, hogy képzavarral éljek, 'egy húron pendül', és úgy kommunikálnak, hogy teljes összhangban érkeznek a frázisok végére. Egyébként itt Nahid fia tablázott... Így mindjárt más érzés nézni a felvont szemöldököt és az elragadtatott pillantásokat is, amelyeket Nahid a fia felé küld.

A dob mellett egyébként csak a gungru (bokára erősített csörgő) és a meztelen talp ritmusa hallatszik. Valaki szőnyeget teremt alájuk egy harmóniummal.

Amikor Nahiddal sörözgettem, alig bírtam levenni a szemem a lábfejéről. Mit mondjak neked? Táncosi, igénybevett lábfejeket láttam, bütykökkel, elszíneződésekkel. Mégis kevés nőiesebb művészt ismerek, mint Nahid Appi Dzsi. Még mindig van a füstölőből, amit Baliról hozott el, és amiből nekem két csomaggal ajándékba adott.

A Guruja, Maharaj Ghulam Hussain Kathak már rég nem él. Itt van helyette egy (szerintem) rokon, Birju Maharaj. Őszintén szólva nekem ő kicsit hivalkodónak tűnik, de mindenképp ide akartam linkelni, hogy lásd: így lehet a kathak segítségével viccet mesélni! 

A történet a lusta és a tevékeny barátról szól, vagyis egy kis bemutató az ő beszélgetésükből. (nem hagyhatom szó nélkül, hogy a legendás Zakir Hussain kíséri tablán).

És akkor az egyik kedvenc kathak táncosom, Fasih Ur Rehman. Ugyanaz volt a Guruja, mint Nahid Siddiquinek. Ez az úriember egyszerűen varázslatos! Egyszerre finom és energikus. Egyébként egy másik videót akartam idetenni, de akárhogy próbálkoztam a beágyazással, mindig a bhangrára pattogó turbános kisfickóim jelentek meg helyette, hogy Chrudinák Alajosom ne hagyj el...

Hát, ez a kathak, bár még sokáig lehetne folytatni... Hihetetlen költőiség van ezekben a táncokban, és néhány táncos személyiségét, hozzáállását ismerve, sok lelkiség is. Főleg a kedves (az isteni lény) iránti szerelmes epekedés, vágyakozás... sokszor hiába várakozás, ami mégis gyönyört okoz, és kiteljesít.

Na, indulok kiteljesedni a közel-keleti részvényesekről szóló szöveg által. Az elkövetkező napokban csak akkor jelentkezem, Linet, ha nagyon hiányzol.