Guru Nanak és a gyorstalpaló

Képzeld, Linet, miközben a pandzsábi ábécével barátkoztam, a youtube felhozta ezt a videót. Ugyan felveti, hogy a segítségével 30 nap alatt meg lehet tanulni pandzsábiul, sajnos ilyen szempontból teljesen használhatatlan. Pedig amióta benyomtam, nem bírom abbahagyni a mosolygást:

A szíkhek, akik Indiában és Pakisztánban ezt a nyelvet a legnagyobb számban beszélik, sokszor hordanak ilyen szakállat, néha turbánnal... Akárcsak a vallásalapítójuk, akit úgy hívnak: Baba Guru Nanak.

Azt nem tudom, a tiszteletre méltó Nanak miért ilyen őszöreg minden képen. De az biztos, hogy a megvilágosodása pillanatában fontos következtetésre jutott: "Nincs se hindu, se muszlim. Kinek az útját kövessem tehát? Isten útjára lépek. Mert Isten se nem hindu, se nem muszlim." Így született a szíkhek vallása! 

Nem annyira vallási téma, de a Pandzsáb nagy pozitívuma még a bhangra tánc. Mint hallom, az indiai hadsereg katonaállománya nagyrészt szíkhekből áll... és látni fogod, hogy a táncuk is milyen vérbő és mozgalmas. Mivel én lélekben néprajzos vagyok, jobban szeretem az olyan videókat, ahol helyi, önjelölt  emberkék táncolnak, semmint profik, egy színpadi produkcióban. A bhangrában egyébként néha bottal, vagy egy másik, expanderre emlékeztető tornaszerrel is szoktak táncolni.

(Ez az egyik kedvenc videóm, bár jobb lenne, ha 1:30-nál véget érne... és a karatekosztümöt sem értem igazán):

  

Valami azt súgja, nem ez lesz az utolsó bhangra videó, amit itt megosztok veled!
Ezen a vidéken olyan dobok szólnak, hogy bármikor lealáznak egy színpadi dobszerkót. Engem nagyon lázba hoz ez a fajta ritmus és lendület. Na jó, a dallam is.

Személyesen kevés tapasztalatom volt szíkhekkel. Volt egy londoni énekes, aki chattelni akart velem, de amint odaírtam, hogy énekelek, éreztem benne valamiféle leereszkedést. Nem akarom az összes szíkhet rajta keresztül megítélni, de igazán nem tudom, mennyire ismerik el a női ambíciókat. Na, azért van egy kanadai szíkh énekesnő, akit nagyon szeretek... Kiran Ahluwalia sokoldalúságát dícséri, hogy itt afrikai tuareg rock zenészekkel játszik, de erről majd máskor.

Egyik kedvenc pandzsábi dalomat, a Csori csorit már többször elénekeltem, mivel szerencsére urdu írással is megtaláltam a neten. Egyelőre úgy érzem, hogy a magyar közönség kicsit értetlenül hallgatja a pandzsábi zenét. Még kísérletezem a tálalásával, ahogy a szibériaihoz is kell néhány előzetes szó, nehogy aztán a hangzásvilág kiüsse a biztosítékot. Itt azt a számot énekeltem, mint amit Kiran Ahluwalia az előbb, Kiss Gergellyel és Bártfai Gáborral:

   

És a Kárászy Szalon közönsége speciel vevő volt rá!

Előbb-utóbb videóval is szolgálhatok, ha érdekel... Tudod, Linet, Pakisztánból sokszor keresnek meg azzal, hogy töltsek fel dalokat az ő nyelvükön (nyelveiken), és szerencsére eljutottam oda, hogy már nem akarok a föld alá süllyedni, ha kritika ér. Éppenséggel lehet, hogy egy szíkh eme poszt után megtalál, és külön kéri, hogy énekeljek valamit Guru Nanak tiszteletére.

Kaafi Lahorból - és amit művelt velem

Ha most megállítanánk az időt, mondjuk, úgy három óra hosszára, akkor bizonyára utol tudnám érni magamat.

De így is megoldom valahogy!

Tudod, Linet, most még részt veszek a magazin összeállításában, leadás van, dőlnek az anyagok... De közben a zenével is haladnom kell. Sőt, milyen jó is volna leakasztani valami ponyvaregényt, amit angolra vagy magyarra kellene, rekord gyorsasággal lefordítani!

Na, ezt nem is annyira viccből mondtam. Ilyenekre, anyagi megfontolásból, folyamatosan vadászom. Az a jó, ha egy szöveg az ölembe hull, én meg fogom az ölgépet, beülök például a Dérynébe egy tejeskávéra, és nyomom ebédig... Vagy a lakásban állok neki, és akkor meg-megállhatok, hogy két fejezet között egy dalt is megtanuljak. Esetleg megírjak egy dalszöveget, ha arra van szükség.

Ilyenkor tejberizst szoktam főzni. Pontosabban, 'vízileg' jól megfőzöm, de a tejhez már kevés a türelmem és az időm. Átforralom, aztán tessék, vegye magába. Mire felszívta, kész egy újabb fejezet!

Tudod, Linet, amióta beindítottam a híres Triómat...

(...bocs, Bence: )

... azóta tudom, hogy az álmok megvalósulásának is lépcsőfokai vannak.

Merthogy nem elég leakasztani két jó zenészt, akik szeretnek is, sőt, hajlandóak is velem agyalni, hanem rá is kell venni őket arra, hogy rálépjenek velem arra az útra, amiről azt hiszem, hogy létezik.

Tényleg létezik?

Na, lássuk csak.

Nem műhelytitok, ezért elmondhatom, hogy min munkálkodom. Ebben az évben azért csaptam a dolgok sűrejébe, hogy mások projektjeiben lehessek, párbeszédbe léphessek olyan zenészekkel, akiket tisztelek és szeretek, de közben elkezdjem kialakítani azt is, ami kifejezetten az enyém. Nem vagyok híve az életen át tartó álmodozásnak. Csináljuk!

Amilyen hatás ért (főként magyar, de emellett szibériai, balkáni, most már szefárd is, és ami az improvizáció szempontjából labdába rúg, indiai-pakisztáni), abból kell gyúrnom egy saját kifejezési formát. Ha imprózni kell, nincs kérdés: indiai stílusban csinálom. Nem tudom, miért van így, de rendre így van. Itthon valahányszor pályáztam, hogy válogatáslemezre kerüljek, azt mondták, túl ázsiaira veszem a figurát (ami nem volt kifejezetten hátrány). Pakisztánban, persze, nyugati voltam.

Sok előadót említhetnék, akiktől az impróról tanultam, de egy pár sor álljon most itt a régi pakisztáni énekestársaimról, akikkel kint felléptem. Gondolom, másokról is beszélhetnék, de főleg az ő stílusukat ismerhettem meg igazán közelről. 

Amit ők csinálnak, annak az alapja az impró. Lejjebb linkelek egy káfit az ő előadásukban, ami a tipikus rága koncerteknél jóval könnyedebb muzsika, de az alapdallamot, a szöveget így is meg kell variálni, és addig kell díszíteni, amíg a közönség sorai közt ülő szaktekintélyek üdvözülten fel nem kiáltanak, vagy a közönség hálás tapsba nem kezd. Aki csak hallgatja, nem is tudja, hogy a színpadon ülő énekes időnként majdnem beleszakad abba, hogy a díszítés fordulatos legyen, máskor meg olyan könnyedén szalad ki a száján, vagy épp olyan akkordot fog le a harmóniumon, hogy saját magát is meglepi. Ez az igazi pillanatművészet! Szinte minden pillanatukról tudnék valamit mondani ezen a felvételen, mint egy meccs közvetítése közben. Szerencséd, Linet, hogy nem ülök most melletted! Mert az az igazság, hogy bármennyire mesterek, és önmagukat folyamatosan felülmúlják, azért ismerem a paneljeiket is. Meg a rutinos betoldásaikat. Mintha a dallam füzérére néha már jól ismert sormintákat illesztenének. Egy kicsit el is kell játszani, hogy az ember rögtönöz, nem mindig lehet megengedni magunknak a teljes kockázatot.  

Hatalmas élmény volt a fellépésüket az első sorból végignéznem (iszonyú hőség volt áprilisban is Lahorban, ezért még látszom is, ahogy zsepit adok nekik.)

Amiért pedig ezt elmeséltem: a magamfajta európainak szóló tanulság. Volt, hogy alig pár perces próba után ültünk a színpadra, és a tízperces műsorszám közben néha, a mikrofontól elhajolva megböktek: na, most nyomj egy imprót! 

Részben ezekből a benyomásokból, részben a többiből alakítom ki a Triónak azt a részét, aki én vagyok. Aztán pedig ezt viszem magammal máshová is, ahol a keretek tágak, és a játék megengedett!

   

Misztikus költő, szalámis szendviccsel

Ó, Linet, hihetetlen aprózódásban vagyok...

Miközben lelkesen forgatom a pandzsábi nyelvkönyvet, készülök a nyári koncertekre. Gyűjtöm a dalokat, keresem a dallamokhoz illeszthető szövegeket, meg a linkeket a Trió fellépéséhez a Völgybe. Az indiai rága gyakorlatok sem maradhatnak el, pedig nehéz őket egy darabban beilleszteni a nap folyásába. Másrészt, régi együttesemmel, a Hajnával is megyek a Völgybe, ott is új színekkel kellene frissíteni a jól bevált műsort.... de nem panaszkodom, mivel pont ezt akartam!

Annál jobb érzés, amikor este felveszek egy fülest, és belenézek a kedvenc videóimba.

Egy pörgős nap után néha keresek egy szép dervistáncot, inkább nyugisabbat, a török részről.

Ami persze, inkább csak nézve nyugis, táncolva nem annyira. Nem kis rutin kell ahhoz, hogy valaki ennyi ideig, ilyen stabilan keringjen! A kerengő dervisek tánca igazából szertartás, nem műsorszám. Rúmi, akinek nevéhez ez a hagyomány fűződik, az egyik leggyakrabban idézett költő keleten, és annyiszor látni lépten-nyomon, giccses fotókon, romantikus levelezőlapokon a sorait, hogy az ember már-már arra gyanakszik, a versekből kiragadott apró idézetek mögött inkább "önjelölt Rúmik" rejtőznek, akik előszeretettel hígítják fel az inspiráló gondolatokat. Nagy a kísértés, hogy elidőzzek még ennél a témánál... később még visszatérek rá. Addig is, van itt bőven szép, igényesen lefordított Rúmi vers.

A tánc alatt csak részben autentikus a zenei kíséret, inkább fúziós, de nekem tetszik... Főleg, amikor teljesen belehelyezkedik a pörgésbe, és kicsit megdönti a fejét, hogy teljesen a saját tengelye körül forogjon. Mint aki része a csodálatos Nagy Egésznek... de hát ezt te, Linet, nálam sokkal jobban tudod!

Na igen, a pakisztáni dervisek ennél jóval zabolátlanabbul egyesítik elméjüket a Teremtővel... nem kispályások... Ha túl súlyosnak találod, menj 1:10-ig, ott van a forgás, a dhamaal. Látni kell, annyira hihetetlen:

Én mindkettőben tudok gyönyörködni, de ez utóbbival talán jobban azonosulok. Én azt szeretem, ha valami felkavar, és csak néha köt le az, ami megnyugtat.

Most vissza kell kapcsolnom egy tegnapi eseményre, ami egyszerre vicces és tanulságos. Megosztottam ezt a képet:

És míg indiai-pakisztáni ismerőseim hálásan lájkolgatták e tiszteletben álló misztikus költő képét, egy magyar ismerősöm fejében felmerült, hogy a fazon bal kezében talán egy szalámis szendvics van... és ezt oda is írta egy kommentbe (de miért pont szalámis??) Egyébként az ott egy hangszer, amit kattogtatni lehet, bár a nevének utána kellene kérdeznem. Neked is csak azért írtam ezt le, mert tipikus a történet: ismerőseim a "két oldalról" egyszerre reagálják le a megosztásaimat, ki európai humorral, ki az ikonikus alakoknak kijáró vallásos tisztelettel, én meg örülök, hogy mindezt nem egységes nyelven teszik... mert voltam már villámhárító, kaptam hideget-meleget.

Ezért kell időnként lejönni a netről. (Mondom szigorral most magamnak is.)

Szerdán pedig folytatjuk Ivánnal a készülődést a tamburabrácsás műsorra. Van még másfél hónapunk, hogy egymáshoz idomítsuk az ízlésünket. Nagyon szépen kijöttem Iván tamburabrácsájával, jó kis hangszer...

... egészen addig, amíg meg nem hallottam a tamburacsellót. Egyik nap, amikor a próba végén az ajtóból visszahívott, hogy igyak még egy kupica áfonyalikőrt, és megszólaltatta, feldúlta a tamburabrácsával kialakított jó viszonyomat. A tamburacselló kíséret szempontjából korlátoltabb, de sokkal alkalmasabb a misztikus közeg megteremtésére, a felelgetésre. No, majd a legközelebbi koncerteken alkalmazzuk. Most is belefér néhány moldvai népdal, az új stílusú népdalokat pedig - ezeket szégyenszemre kevésbé szeretem, és sokszor a témájukkal meg a szövegükkel is bajom van - majd megfűszerezzük. Így is, az egyik dalhoz nekem kell szöveget írni, mert ahhoz az akkordkíséret túl jól sikerült, hogy csak a szöveg miatt kihajítsuk.

Na várnak a jegyzetek, Linet. Legközelebb már ez a repertoár is kész lesz!

Jai Sindh, avagy hívás a 'marcona' körülmetéltek földjéről

Vannak emberek, akik számon tartják a születésnapokat, és vannak, akik folyton elfelejtik a fontosabb évfordulókat. Én - szégyen szemre - az utóbbiak közé tartozom, bár a közeli családtagokról többnyire sikerül megemlékeznem. Sokak születésnapjáról a facebook értesítései alapján vagyok képben... röstellem, de így van.

Tudod, Linet, ma egy nagyon kedves pakisztáni énekes születésnapjára hívta fel a figyelmemet a facebook. És ez Faheem Alan Faqir, az idősebb, néhai legendás énekes, Alan Faqir fia. A sivatagos Szindh vidékéről származnak, amelynek zenéje olyan színes, hogy nagy gondban lennék, ha szavakkal kellene leírnom. De ha Afrika öblös dobjait és a Dunántúl harmóniáját vegyítjük, akkor az már közelít a szindhi zene árnyalataihoz.

Sokszor vidámít meg, ha eszembe jut, hogy tiszteletbeli tagja vagyok egy Szindh vidéki zenészközösségnek. Van egy viseletük, egy színes mintájú kendő, amit úgy hívnak, adzsrak:

Ha ilyen képet rakok ki magamról, özönlenek a kedvelések... Mivel nekik ez nemcsak egy szimbólum, hanem mostanában, amikor szindhi fiatalokat rabolnak el a szélsőségesek, egy hazafias jelkép is.

Nagy izgalomban vagyok, egyébként, mert még tavaly vettem fel Gergővel és Gáborral két számot, a Lahootiak megrendelésére. A közösség vezetője, a The Sketches zenekar frontembere, Saif Samejo kért meg rá, hogy énekeljek fel egy meditatív jellegű magyar népdalt és egy szindhi nyelvű dalt, mert válogatás lemez készül, és én lennék rajta az egyik résztvevő. Vért izzadtunk, mire az általam kiválasztott, Berecz András hangján megismert 'Arra alá akáclombos rezula' kezdetű dunántúli népdalt felvettük gitárkísérettel... ugyanis parlando dallam, tehát a beszéd ritmusát követi, viszont mégis rá kellett fűznünk valamiféle lüktetésre. A szindhi dal szövegével csak kicsit szenvedtem (ezt a nyelvet egyáltalán nem ismerem, ez egy provincia nyelve Pakisztánban, és a szindhiek közül is egyre többen inkább csak az urdut beszélik), de amikor Saif elmondta, hogy a kulturális miniszter később, keverés közben hallotta a felvételemet, és ellágyult a szíve, már bőven megérte!

Merthogy ezután a küldött mp3-akra a helyi népzenészek játszottak sávokat, a saját érdekes hangszereikkel! Például ilyenekkel:

Igen, igen, ott van rajtuk az adzsrak!

Nagyon várom az eredményt... De a peshawari iskolai vérengzés és egyéb merényletek, robbantások miatt a munka kicsit elhúzódott... és hát közbejött a krikett bajnokság is, ami pedig ott szent dolog. Mostanában jön ki a lemez, akkor pedig előbb-utóbb utazás is lesz!

A Lahooti nem egy, de legalább három bejegyzést érdemel, főleg Saif tevékenysége miatt. Ezt majd máskor megejtem.

Most gyorsan írok Faheem Alan Faqir falára! Angolul szinte egyáltalán nem tud... Nyilván hízeleg neki, hogy egy európai nő követi a tevékenységeit, ezért nem egyszer próbált velem 'csevegni'. Nekem pedig meg kellett csillogtatnom bimbódzó urdu tudásomat. 

Egyébként Faheemtól nekem ez a kedvenc felvételem, egy ballada Marviról/Maruiról, a szegény lányról, aki nem akar a gazdag királyfi udvarában élni.

Őróluk, a Szindh-vidékiekről írta Sir Richard Francis Burton, 19. századi katonatiszt, világutazó és kém, hogy marcona, ijesztő külsejű körülmetéltek... Rád bízom, hogy egyetértesz-e!

Most rohannom kell... Ahogy a múltkor megjegyeztem, szövegtanulás vár.

Ja, de előtte még felköszöntöm Faheemot: Saalgirah mubarak ho Faheem ji!

Szövegtanulás a vadromantikus Kőbányán

Itt vagyok már, Linet, mielőtt még azt hiszed, hogy megint hosszú időre eltűnök. Szó sincs róla!
Például, elvoltam az énekleckéimmel... Ez itt egy régi kedvencem, olyan, mintha az ember tényleg részt venne egy énekórán. De éjszaka ne nyisd meg, mert a tanárnéni eléggé ijesztő:

Ez egy nagyon kacifántos rága, de rengeteget tanultam közben... sőt, ezt a Hajnával el is játszottuk, gitáros feldolgozásban. A 'refrént' - amit a dél-indiai zenében pallavinak neveznek, mert sokszor egymás után éneklik, és díszítgetik - eredeti nyelven hagytam, és írtam mellé egy kis magyar dalszöveget... egyszer talán megkeresem, elég az hozzá, hogy valami mantraféle volt.

Kiolvastam a Monszunnaplót. Mától ez lesz terítéken:

Ne kezdd, hogy biztos valami csöpögős förmedvény... Valami megtetszett a borítójában, aztán elolvastam a fülszöveget, nem volt tré, és megvettem. Ha a szöveg nem elég erős, úgyis kihajítom.

Csak legyen rá elég időm... Jönnek mindenféle fellépések, például Ivánnal, a Sebő zenekarból, a Klebelsberg Kultúrkúrián... de róla már beszéltem neked:

Májusban, ha minden igaz, jön a Nyugati Misztika Keleten projekt is, ahol én leszek a Kelet... Két hete már beültem a próbára, hogy szokjam a hangzást. Egy kis flamand életérzés. Persze, Zolit és a szefárd repertoárt se hanyagolom... De ő most Törökországban lépett fel, és egyébként is, neki kell előkaparni Anatolijt, egy drága ukrán medvét, aki dobolni fog. Na,a ladinó szövegeket be kell magolnom, szerencse, hogy olyan spanyolosak, bár az egyik dal annyira multikulti, hogy beleszédül az ember. Ladinó nyelv, zsidó zene Szófiában... tiszta Balkán:

Úgy tanulok szöveget, hogy a kőbányai lakhelyemről gyalog megyek a metróhoz, gyártelepek mellett, a síneknél. Fogom a kezemben a papírt, és magolok. Néha kizökkent egy arra járó kamion, vagy egy vizelő férfi, aki mellett el kell oldalaznom... De ugyanígy szoktam a Lánchídon sétálva, vagy a körúton magolni. Olyankor elhatározom, hogy mire haza érek, már betéve tudni fogom az összes versszakot.

Különben kíváncsi leszek, mit fognak szólni a pakisztáni "követőim", ha a szefárd fellépésekről adok hírt. Pontosabban, ők ebből még nem fogják tudni, hogy zsidó zenéről van szó... De előbb-utóbb szóba kerül. Igazából először azt fogják mondani: de szép régi muszlim zene ez, honnan való? Merthogy amikor Pakisztánban a Szól a kakas már kezdetű szatmári zsidó népdalt dolgoztuk fel a helyiekkel, arról le se lehetett tagadni a keleti beütést... Az volt a kedvencük, és csak később mondtam el, hogy zsidó dal.

Na igen, ha úgy vesszük, Iszmáel és Izsák örök összeférhetetlenségéről érthetően ír a Biblia, és azt hiszem, épp elég nagy feladat valamiféle közeledésért vagy békés csendért munkálkodni... nem kell elvárni, hogy kebelbarátok legyenek. Meg itt van Gáza is, ami mindenkit felkavart... Én viszont azt gondolom, hogy a zene, az más dolog. Ráadásul a szefárd zene nem egyenlő az izraeli zsidó zenével, az meg nem egyenlő Izrael állammal, a politikával. Meg a magukat szégyenlő, olyan izraeli állampolgárokkal sem, akik elítélik a gázai vérengzést (hogy most ennél a fájdalmas epizódnál maradjak). Épp ezért szeretnék ilyen helyzetekben, a magam módján azok mellé (is) odaállni, akik abban az összezavarodott, skizofrén állapotban vannak, hogy szégyenlik magukat az országuk politikai döntései miatt. Mert ők állnak morálisan vesztésre a világ szemében. És őket lelkileg támogatni kellene. Nem az államot: az embereket.

Mondom ezt én, aki előbb ismertem bármiféle szúfi zenét, misztikus iszlám költészetet, mint zsidót... Ezért most álljon itt egy gyönyörű szúfi kép:

Remélem, te megértesz, mert biztos sokan, sokfélét próbálnak majd kihámozni ezekből a mondataimból...

Épp ezért, mára el is köszönök.... Nem váratlak sokáig, Linet!

Udvarló egy távoli földről... padam, padam

Itt vagyok megint, drága Linetem... Ne haragudj rám, amiért ennyit várattalak, de az életem mostanában egy Murakami regény:

Ebbe most inkább nem megyek bele... kész skizofrénia a zenei projektek és a mindennapi taposómalom között!

Egy szó mint száz, most este van, körülöttem minden csendes, és ezzel bíbelődöm:

Egyenruhába öltözött kacskaringók. Az indiai részen használt pandzsábi írás, a gurmukhi nagyon egyszerűen írható, de túl sok a hasonló jel. Még nehezebb megkülönböztetni a hangokat... akkor már százszor inkább a hindi vagy az urdu!

Amikor először jártam Pakisztánban, eldöntöttem, hogy illik belekezdenem a nyelvtanulásba. A Libriben először csak hindí könyvet találtam. Mire átrágtam magam rajta, már megkaptam az urdut is. Most itt van soron a pandzsábi, néhány egyezéssel, de egész más írással. Mibe keveredtem már megint...!

Képzeld, Linet, egyszer szerepeltem egy Gaelic nyelvű tévéműsorban is (BBC Scotland):

Fel sem tudom sorolni, hányféle nyelven énekeltem már; ami persze nem jelenti azt, hogy beszélni is tudok rajtuk. A leghosszabb idegen nyelvű dalszöveg, amit eddig meg kellett tanulnom, a tamil Muruga padam volt, amit indiai bharatanatyamhoz énekeltem:

A padam, az egy eltáncolt történet, az indiai klasszikus tánc nyelvén... Somi Panniékban (Panni van velem a képen) azt szeretem, hogy ők ezt eléggé tágan értelmezik. Panni hosszú évekig tanulta a bharatanatyamot Keralában, és azóta itthon kinevelt egy új táncosnemzedéket is. A padamok zenéjét mp3 formátumban szokta nekem elküldeni, eredeti előadókkal, és mindegyikhez megvan a fonetikusan leírt szöveg is. Én átrágom magam a szövegen, a zenén, a ritmikán, a díszítéseken. Amikor a padamokat előadjuk, az nekem azért is izgalmas, mert a koncepciónk szerint nincs hozzá semmilyen hangszeres kíséret. Én ülök a színpad elején, éneklem a padamot az istenségről, akibe (az instrukciók szerint) bele vagyok zúgva (itt most Muruga az), hátul meg Panni eltáncolja a történetet - incselkedik, háborog, és főleg epekedik.

Egyébként egyszer Budapesten járt egy dél-indiai rajongóm, egy nyugdíjazott katonatiszt. Kibérelt egy lakást az Astoriánál a családja számára, és innen utazták be Bécset, Párizst, Budapestet és Egert. Hívott, hogy találkozzunk a Gerbaud-ban, és el is mentem inni vele egy kávét, bár az ő terve az volt, hogy én ebédelek, ő meg nézi. Tudta, mi a Muruga padam, és nagyon bátorító dolgokat mondott a zenélésemmel kapcsolatban. Akkor sokat léptem fel együtt Thompson Évával, és mindkettőnket állandóan elárasztott a bókjaival. A Gerbeaud-ban azt is megkérdezte, hogy lehet túlélni egy nyarat ilyen fehér bőrrel, és hogy ha kezet ráz velem, nem esek-e darabokra. A facebookon később meg akartam köszönni ezt a kedves programot egy poszttal, de amikor kiraktam, villámgyors üzenet jött tőle: azonnal szedjem ki a taget, senki sem tudhatja meg, hogy találkoztunk, a találka titkos volt!

Na, megyek most már, Linet, mert nagyon elfáradtam ma... vettem egy bokaláncot, fel akarom próbálni. pedig sok mondanivalóm van még, de nem szalad el, jó lesz legközelebb.

Raag Yaman, New Orleans felé törlesztek

Van nekem egy kedves ismerősöm New Orleans térségében. Úgy hívják, Blaise Serpas. Amikor a Katrina nevű hurrikán romba döntötte a házát, gondolt egyet, és elkezdett skype-on szárangi leckéket venni. Először pakisztáni, aztán indiai tanártól. Tudod, Linet, hogy melyik hangszer a szárangi? Az észak-indiai klasszikus zene egyik legszebb megszólaltatója.

Hogy miért ezt a hangszert és az indiai zenét választotta, meg ne kérdezd... De feltételezem, hogy előtte is elég muzikális volt. Egyébként az az érdekes a szárangiban, hogy a köröm felületét kell a húrhoz érinteni, tehát a húrt nem "lefogják", csak hozzáérnek.

Régóta tervezzük, hogy közös felvételt készítünk. Bizony, így távban! Én nem hitegettem, tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Kiválasztotta a yaman kalyan nevű rágát:

Felvett egy sávnyi elektromos tampurahangot, és zongorán rárögtönzött négy és fél perc imprót ebből a rágából. Ilyenkor azt kell tudni, hogy ez a rága milyen hangokból áll, hogy néz ki a hangsor fefelé, hogy lefelé. Ez a rága szerencsére nem nehéz, viszont nagyon szép, a hangulata estére való, szerelmes álmodozás. 

Volt egy régi mikrofonom, de a kábel úgy látszik, feladta. Kikísérleteztem, hogy legjobb a netbookról hallgatnom Blaise felvételét, és a magam éneksávját az okostelefonnal készítem el. Lesz, amilyen lesz. Többször is nekifutottam Budakeszin és Kőbányán is... sokáig elégedetlenkedtem. Aztán tegnap elküldtem az egyik végterméket a New Orleans-i kollégának, aki csodát művelt vele... ez tényleg én vagyok? Képzeld, azt mondta, olyan szép lett, hogy inkább lecseréli a zongora sávját szárangira. Ennek én is nagyon örülök. Amit itt megosztok, azon egyelőre csak az én hangom hallatszik (kb. 25 mp-től), meg az elektromos tampura. Blaise még ügyködik a laboratóriumában. Ha meglesz a végtermék, kiteszem azt is.  

Hát, ilyen lett... Ezt a "lépegetést" úgy hívják, alaap. Mielőtt bármiféle ütem vagy szöveg indulna, a rága hangjait be kell járni. Ez az előadás elején az egész hangsor rögtönzéses bemutatása, alapja (szaknyelven alaap, nem írtam el!). Meg kell mondjam, amióta először meghallgattam, azóta rengeteg érzést éltem meg: voltam rá büszke, szégyelltem, észleltem a hibákat, a gyengeségeket... most alapvetően örülök, hogy van ez a felvétel.

Nagyon szeretnék komolyabban leckéket venni... Linet, ugye várod a folytatást, a hangszeres sávval? Én nagyon. Azért osztottam ezt mégis meg ilyen hamar, mert Blaise képes, és új ötlettel áll elő. És akkor az énekhangból is új sáv kell! De nekem nagyon bejön ez a kísérletezés. Talán ezt a felvételt is elküldöm Shubhrodeepnak Düsseldorfba... Vagy Kishore Kumarnak, az egyetlen tanárnak, akitől három kemény leckét sikerült vennem, amikor erre járt...

Ha rászánom magam, majd elmondom, mi volt a véleményük!