Videóklipp, ékes szindhi nyelven

Linet, ennél izgalmasabb a nyár vége nehezen lehetne.

Most két dolgot kell vinnem, hajtanom, nyomatnom... már-már szó szerint. Tanulnom kell a vezetést, a projektek vezénylését, azzal együtt, hogy nem vagyok vezető alkat. Most főleg abba kell beletörődnöm, hogy ha valami nem rajtam múlik, azt hagynom kell menni a maga útján. És lépni akkor, ha lépéshelyzetbe kerülök.

Mondtam-e, hogy videóklippet kell készítenem két zenésztársammal? A megrendelő: a pakisztáni Lahooti Live Sessions. Tavaly nyáron szóltak először, hogy egy válogatás albumra szeretnének meghívni, néhány kísérőzenésszel együtt, így aztán Gergővel és Gáborral (Hajna zenekarom tagjaival) összehoztunk két számot, és lelkiismeretesen fel is vettük. Az egyik szám helyi dialektusban hangzik majd el, a másik egy általunk feldolgozott dunántúli magyar népdal, meditatív hangulatban... (na igen, észlelem, hogy ezt írásban eléggé lehetetlen vállalkozás érzékeltetni). Egy év alatt nagy nehezen megtörtént Pakisztánban a keverés, és most rebesgetik, hogy szeptemberben a lemez ki is jöhetne. Ehhez kell a promóciós videóklipp, a változatosság kedvéért élő zenével, és vágatlanul, mert a kinti zenészek is játszanak majd hozzá valamit. De vajon milyen hangszeren, és kik?

Talán kamacson? Nagyon szeretem a kamacsot. Itt egy igazán szép kamacsolás, hehe:

Mindenesetre, Gergőt és Gábort nehéz időben összeegyeztetni, hiszen messze is vannak, be is vannak fogva. A stúdiótól várok még egy visszajelzést, és ez az a helyzet, amikor néhány órára el kell engednem az ügyet. Majd lépek akkor, ha fejlemény van. Aztán egyszer csak ott fogunk ülni a stúdióban, a kamerák előtt, és nekem meggyőzően el kell énekelnem szindhi nyelven a kért dalt, oldalamon Gergővel és Gáborral, akik mosolyogva pengetik a gitárt. Érdekes lesz!

A másik projekt egy izgalmas koncert a szigetvári Zrínyi Napokon. Hát igen, a jövő szombat megint az utazás jegyében fog telni. De ismét velünk lesz a gitáros Los Davidos Pozsonyból, aki előbb-utóbb állandó tagjává válik a Burns Kati NTettnek... látod, már nem is hívom Triónak.

A fenti, elhíresült tech riderünk helyett álljon itt egy régi kedvenc fotó:

Ha meg nem épp a videóklipp időzítésével vagy az NTett próbáival, repertoárbővítésével foglalkozom, akkor még mindig a civil életbeli fordítómunkámat, a határidős romantikus regényt hajtom, tolom, vagy épp nyomatom... szeptember közepéig.

Tuva és Tappa

Mesélhetnék sokat, Linet, arról, hogy telnek mostanában a napok... Főként vadromantikával (hiszen egy romantikus regény fordításán fáradozom éppen, és időközben sikerült túljutnom a felén!) de emellett megy a gyakorlás, ami még mindig főleg a Tappát jelenti. Amióta ráharaptam erre a műfajra, mintha kicsit azt is jobban érteném, ki vagyok ezen a rendkívül színes zenei palettán, ami Magyarországon létezik... konkrétan: egy másik árnyalat!

Ide teszem neked Wajih Ull Hussnain Nizzami, egyik pakisztáni (és Pakisztánban leledző) zenésztársam képét, aki ízig-vérig klasszikus zenész, és nagyon nyíltan lenézi a fél-klasszikus és a népi műfajokat (mi tagadás, a Tappa is ide tartozik).

Amint a mellékelt ábra mutatja, eléggé kis zöldfülű még, bőven változhat... de amikor egy stúdiófelvétel után kimentünk a híres Habibi étterembe Iszlámábádban, és északi (afgán-pastun) népzene ment élőben a vacsora mellé, nagyon együttérzően hozzám hajolt, mondván, biztos az én fülemet is sérti ez a kifinomulatlan zene. Mondtam, hogy nem! És hát nem is értem, hogy felejthette el két óra stúdiózás után, hogy én is foglalkozom népzenével.

Na mindegy, végre valaki lépett dalszöveg ügyben is. Vagy négy-öt indiai, pakisztáni embert egzecíroztatok rendszeresen, hogy jegyezze le, küldje el nekem bizonyos dalok szövegeit. És jó ideig mind csak lapul! Viszont legutóbb, amikor kitettem a facebookra egy visszafogott poszt formájában, hogy túl régóta nem érkezik az ígért segítség, valaki azonnal reagált, hogy juttassam el hozzá is az mp3-at, majd ő megteszi, amit tud. Örömömre, nagyjából 90 százalékban le is tudta írni a szöveget (becsületére legyen mondva, a Tappa szöveg régi, ráadásul utazó emberek, tevehajcsárok nyelvén szól, amelyben pandzsábi, urdu, perzsa, púrvi stb szavak is keverednek). Még a fordítást is megkaptam tőle, persze angolul. Magyarul, kisebb szótologatás után így nézne ki:

a szerelem italát, mint a tappa cifra csomóját / Mian! kortyolni kell

a szerelem virágának illata / Shori Mian! utolsó lélegzetemig kitart

(Shori Mian a költő neve - 1742-1792.)

Ezt a gyönyörű szöveget olvasva a többi buzgó, de be nem teljesített ígéret mind elfelejtődött!

Na és, ki ne felejtsem a beszámolóból, hogy részt vettem egy torokének workshopon, a Belső Barlangban. A Huun Huur Tu tuvai együttes legifjabb tagja, Radik Tyulyush tartott énekórát, és a háromnapos kurzus tananyagában mindhárom fő torokéneklési mód, vagyis a hömei, a kargüra és a sigit is ismertetésre kerül. Én csak egy napra látogattam el a Barlangba, és hát ne tudd meg, minek kellett megfelelni! Radik keményen megdolgoztatott minket, és végre konzultálhattam a téma egyik világklasszisával. Elmondta, túl sok izommunkát alkalmazok, az eddigiekhez képest lazábban, levegősebben kell énekelni, ha nem akarok kipurcanni!

Ebben semmi meglepőt nem találok... A furulyázásomra is ezt szokták volt mondani, hogy ne feszítsek, próbáljak kicsit jobban ellazulni játék közben. Azt hiszem, a feszítés, ami persze nem tudatos, az igyekezettől, a bizonyítási vágytól, és hát a lelkesedéstől van. Bizony, Linet... Mintha a sok kihagyott évet akarnám hirtelen behozni a szívem segítségével, és szó szerint 'kemény' munkával. Ahogy az elején is mondtam, Linet, ha a tappa meghatározást ad a személyemnek, úgy a torokének is legalább annyira ezt teszi... de most már nem kell beleszakadnom. Talán már el is hiszem.

Völgy kétszer, és vakulásig romantika

Éjfél elmúlt, Linet, de már nagyon szégyenlem magam, amiért ennyi ideje nem írtam. Úgyhogy gyorsan egy pár sort...

Ha nem épp az ilyen-olyan formációimmal foglalkozom, akkor fordítok... romantikus irodalmat, magyarról angolra. Ezért is folyik ki a szemem, ha nem jöhetek le a gépről, amikor a napi adagot teljesítettem. Ugye, megérted?

Egyébként pedig, mindkétszer szuper volt a Völgyben.

Először a Triómmal léptünk fel a Tilos udvarban, és társult hozzánk kísérleti jelleggel egy gitáros is. Akkorát dobott az egész produkción, hogy bizony muszáj lesz egy gitárost is állandósítanunk... Egyébként pedig, a délutáni beállásunk alatt kinyílt a szomszéd helyszín hátsó bejárata, és kidugta rajta a fejét Hobó... Néhány percig hallgatott minket. A szomszédban készült fellépni, és meghallotta, hogy a Szarada palikarja (Negyven legény)  című görög dalt játsszuk épp. Ott volt az arcán, hogy ismeri, és kíváncsi, kinek jutott eszébe mostanában ezt eljátszani. (Ezen a képen csak a téglafalba vájt ajtó látszik, Hobo sajnos nem.)

Na, és a szefárd dalunk, amit az esti koncertig rendesen át se néztünk, a fellépésen olyan pszichedelikus impróba torkollott, amin még én is meglepődtem. Annyira közhely azt mondani, hogy lubickoltam abban a közegben, amit a zene körénk varázsolt... de mégis ezt kell mondanom, mert így történt.

(Mellettem, a földön egy önjelölt marionett-bábost láthatsz, nem egy leboruló muszlimot, amit a sapkája miatt gondolhat az ember... de szerintem pont ezért kérdezték többen a facebookon, hogy hol volt ez a koncert...)

Később aztán egy házzal arrébb, a Reformátuséknál duóztam, Kiss Gergővel. A kis templom megtelt, és a koncert nagyon szépre sikeredett. Ez pedig a fogékony közönség nélkül nem történt volna így, mert a közönség visszajelzésére sajnos (vagy szerencsére) nagyon érzékeny vagyok.

Ez volt most... és akkor egy darabig eltemetkezem a munkába. Még nem tartok a könyv felénél sem, de a szerelmesek máris majdnem egymásra találtak... mi lesz akkor később?

Majd elmondom!

Gyimesi keserves és urdu interjú

Ezerrel pörög a nyár, Linet.

Fesztivál, haza, fesztivál, pályázatírás... közben romatikus regényt fordítok, mert, ugye, meg is kell élni valamiből...

Alig egy napja jöttem meg a nyaralásból, mégis olyan távolinak tűnik... pedig jó volt ám!

A napokban volt egy érdekes vita az egyik posztommal kapcsolatban. Mert hát, nem férek a bőrömbe... Egy őszinteségi rohamban szenvedő, muszlim vallású ismerős közölte velem, hogy egy nőnek otthon a helye (tudjuk, tudjuk), nem zenélhet, nem énekelhet, nem táncolhat (részemről az utóbbira nincs is veszély), és egyetlen küldetése, hogy a férjét otthon kiszolgálja. Természetesen már ismertem ezt a nézetet, de direktben kapni egy ilyen szóáradatot egész más volt... nem beszélve arról, hogy én nem is vagyok muszlim! Akkor meg?

Na most, kénytelen voltam a facebookot böngésző muszlim ismerőseimtől megkérdezni, mit gondolnak arról, hogy a muszlim világban a nőnek otthon a helye, és ne helytelenkedjen a kreatív szférákban... Tudom, hogy ez a téma már-már közhely számba megy, de én a saját posztomra akartam kapni néhány felvállalt véleményt. A vita nagyon érdekes irányt vett:

Nem viszlek végig az egész komment-folyamon, elég annyi, hogy az első kommentelő szerint Pakisztánban főleg vidéken kezelik úgy a nőket, ahogy az észosztó ismerősöm fogalmazott... de azért az országra jellemző általános nézet is megegyezik az idézett kijelentéssel. Mások szerint a nőknek az élet minden területén jelen kell és lehet lenniük (ráadásul ez férfivélemény volt - remélem, nem csak a kedvemben akart járni az illető). Aztán egy úriember kezébe ragadta az irányítást, és arra kért, ne hagyjam magam félrevezetni. Pakisztánban rengeteg női orvos, pilóta, művész, stb. munkálkodhat a saját kedvére, sőt, egyre több! A nők tiszteletet kapnak, és teret a tehetségük kibontakoztatására. Mire (és ez a lényeg): egy korábbi emberke odaírta, hogy engedelmet, de Katalin nem a pakisztániakról kérdezett, hanem az iszlámról!

Itt tudatosodott bennem igazán a kultúra és a vallás közötti nem is olyan kicsi rés, talán inkább szakadék, vagy minek is mondjam - de ez sem helyes gondolat, hiszen a kultúrában valamennyire ott a vallás is, míg a másik irányban ez nem feltétlenül igaz. Az iszlám szerint a nők az élet legtöbb területén tényleg nem rúghatnak labdába, míg Pakisztánban (az országban) ez azért másképp van, bár családja, régiója válogatja.

Ezen tovább gondolkozhatnék, ha nem kellene a homlokomra csapnom, hogy nekem kedden jelenésem van a Völgyben, és az egyik dalszöveget még nem tudom. Írtam is gyorsan az egyik zeneértő embernek, hogy kapja össze magát, küldje a szöveget, ha már segítséget ígért.... A segítség helyett egy hangüzenet érkezett, hogy sajna az általam küldött dal törzsi nyelvezetét mégsem érti, a felvétel régi és elharapják benne a szavakat, vagy agyonhajlítják a szótagokat, bármilyen szó lehet azokon a helyeken... így aztán, Linetem, én frankón nem izgatom magam! 

Még Fonyódon befutott egy interjúfelkérés is Karacsiból, a Daily Jang folyóirattól. Mint látom, ez egy világszerte megjelenő, urdu nyelvű, nyomtatott és online újság! Megküldték a kérdéseket, amelyek főleg a zenéről és a Pakisztánnal való kapcsolatomról szóltak, én meg nem sokat ültem rajtuk, már vissza is passzoltam a fájlt a szerkesztő postaládájába. Kíváncsi vagyok, mikor kerülök a lapba... Akkor aztán többet is elárulok erről az interjúról!

Uccu neki, gyorsan felöltözöm... rengeteg dolgom van ma délelőtt, aztán indulás autóval a Völgy fesztiválra, Taliándörögdre! Egy kis gyimesi muzsikát is csinálunk a Burns Kati Trióval; a Balatonnál buzgón gyakoroltam a furulyán. Addig még belefér pár oldal a romantikus regényből is...

Netbook nélkül Fonyódra

Akkor még egyszer gyorsan írok neked, Linet, mielőtt elhúzom a csíkot a Balatonra...

Tudod, tavaly vittem magammal gépet, és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt. Akkor még nem vezettem blogot, de azért leveleztem, cikkeztem, és talán novellát írni is próbáltam... vagy csak mímeltem azt...

Gyakorláshoz rátöltöttem a gépre az A# tampurahangot, és minden délután skálázgattam egy darabig. Sőt, elővettem egy kis gyakorlatot, amit még Kishore Kumar, erre járó indiai énekes-énektanár kért számon tőlem, két éve, Yaman rágában.

És előkapartam egy dél-indiai darabot, amit még Somi Pannival terveztünk megvalósítani. Szanszkritul van, mégis déli... egy padam. Jó lesz ezt is gyakorolgatni a többi mellett, még ha a közelgő fellépéseken nem is rúg labdába. 

Tényleg olyan ez, mintha az ember gyúrna az edzőteremben, és érezné, hogy alakul, fejlődik az izomzata... (mondhatnám, ég a hája, de az a szimbólum itt nem működik). Az ember szinte tudatában van a kis izmoknak a torkában, a szájüregében, a nyelvében, és megéli, hogy halad... hogy valami jobban megy, mint előző este.

Sokszor gondolkodom az énekesek természetén. Vannak, akik úgy énekelnek, hogy az embernek könnybe lábad a szeme attól, milyen szép és kifejező. Lehet, hogy nem sokat brillíroznak a hangjukkal, de gyárilag olyan a torkuk, hogy némi gyakorlás és szintentartás mellett tökéletes formát hoznak, és ennek az értéke úgy teljes, ahogy van.

És vannak, akik nem nyugszanak. Új és új technikákra vágynak, és akár nyugton ültükben, a gép előtt, akár a metrón ácsorogva, vagy - ahogy mondani szokás - a zuhany alatt próbálgatnak valamit addig, amíg nem sikerül. Vagy amíg nem hasonlít arra, ami megtetszett. Mert azt akarják, hogy a hallgatóságnak leessen az álla... vagy ha nem, legalább soha ne tudják elfelejteni, amit hallottak.

Szerinted én melyik vagyok? :)

Éljen a Balaton! 

Szárada pálinka, görög népdal

Jaj, Linet, végre sikerült valami, amire már régóta kerestem a megoldást...

Amikor a gazdagon díszített, mindenféle ázsiai dallamot tanulmányozom, sokszor kívánom, bárcsak ki tudnám a felvételt lassítani, hogy a díszítéseket kedvemre vizsgálhassam, ahogy a biológusok nézegetik a mintákat a mikroszkóp alatt... Régen, amikor magnóról hallgattam ezt-azt (igaz, akkor még eszembe se jutott volna színpadon énekelni, a gondolatától is kivert a víz), a kazettán egy gyakorlott mozdulattal begyűrtem a szalagot, és sikerült valameddig kilassítva lejátszani a felvételeket, még ha ettől minden énekesnek olyan mély hangja is lett, mint egy nagytestű vadállatnak.

Jópár évvel később Hodzsa barátomat kértem meg, ha nagyon muszáj volt, hogy egy-egy rövidke mp3-as felvételt valamilyen szoftver segítségével lassítson ki, és küldjön át nekem.

Egészen mostanáig! Merthogy a megoldás ennél sokkal egyszerűbb - és nemcsak zenészeknek, hanem táncosoknak is nagy segítség lehet.

Nekem ez nagy felfedezés, hogy egyetlen kis átállítás segítségével minden gondom megoldódik...

Ja, hogy te ezt már rég tudtad? Bocs...

Ó, egyébként egy másik, bár jóval kisebb problémám is megoldódott a héten... Ehhez el kell mondanom, hogyan szoktam dalt választani a fellépésekhez.

Nem igazán szoktam választani tudatosan, pont ez a lényeg. Ha nem épp egy újonnan hallott dalba szeretek bele, akkor valami felidéződik bennem a régmúltból, amit most mindenképp el szeretnék énekelni... Néha az iskolai ének tankönyv egyik oldala jelenik meg lelki szemeim előtt... vagy felrémlik egy vonzó, titokzatos dallam valamelyik ősi válogatáslemezről, kazettáról, tévéműsorból, mozifilmből. Meglepő, milyen tisztán meg tud maradni egy dallamfoszlány az emberben, ha az fontos valamiért.

Testvérem hajdani Sirtos lemezéről jutott eszembe néhány érdekesség... ezek aztán az alábbi dalra csapódtak le:

Valami előhozta belőlem ezt a szép hangulatot (még akkor is, ha a görögök számára ez lerágott csont - hiszen nemzeti ünnepükön orrba-szájba ez megy), és rátaláltam a neten. Ezután kapcsolatba léptem, Voulával, egy görög ismerősömmel, aki a budapesti Zeneakadémián végzett, és itt alapított családot. Tegnapelőtt meglátogattam, és éppen ott tartózkodó, nagykövetségi jóbarátja társaságában átvettük a szöveget. Aztán Voula szép szájbarágósan, magyar betűkkel leírta nekem az egészet:

... és erre az 'idiot-proof' megoldásra nagyobb szükségem volt, mint hittem... Ugyanis a szöveg latin betűs változata megtalálható a neten, de az nem a kiejtést, hanem a görög írást veszi alapul, méghozzá betűről betűre... ezért fordul elő, hogy a betűs megfelelésben a SARANTA az első szó kiejtése SZARADA, mert a görög NT-vel jelöli a D hangot, mivel másképp nem tudja megoldani, stb stb... szóval, konzultáció nélkül jól félre lehet menni, még ha az embernek olyan is a füle, mint a hiúzé. (Ennél kínosabb félreértéseket szenvedtem meg három éve, az első hindi dalszöveggel, hogy pirulok, ha eszembe jut.)

Így aztán az én drága trióm tagjainak, akikkel ezt a műsorszámot megcsináltuk, igaza lett: nem hiába becézték ezt a dalt Szárad a pálinkának... Tényleg úgy indul (na jó: egy hang híján mégse stimmel teljesen).

Így aztán, Linet, még egy tapasztalattal gazdagabb lettem... csak a július végi fellépésig más meglepetés ne érjen.

Az életrendezgetés ideje

Nos, Linet, félig kész vagyok azzal, hogy az eddigi életem során felhalmozott tárgyakat - iratokat, fotókat, egyetemi vagy más jegyzeteket - szemügyre vegyem, és ami nem kell, attól megszabaduljak. Különös örömöt lelek az efféle tehermentesítésben, ezért most a napok nagy részét szanálással töltöm... A magyar nyelvtörténet jegyzeteimet ugyanúgy kidobtam, mint a hajdani novellákhoz készített ötleteléseket, sőt, az azóta megjelent regényem kéziratát is... Pár éve még sokat időztem kávézókban, füzetbe firkálva a novellákat és a reményteli vázlatokat. (Na, a folyóiratokat, amelyekben megjelentem, egyelőre megtartottam.)

A kezembe akadtak bizonyos őseteg demó cédék is...

... merthogy így indult minden anno. 

Ahhoz képest, hogy mennyire szerettem mindig énekelni, jó későn ért be, hogy merjek is kiállni emberek elé, és legyenek ötleteim. Aztán Kiss Gergellyel elkezdtük, és csatlakozott hozzánk Bártfai Gábor a basszussal meg az ütőhangszerekkel.

Ezekben az időkben készült ez a demó is, rajta minden bizonnyal némi gyimesi csángó feldolgozás, szibériai hümmögés, saját szöveggel megtoldott ballada meg valami moldvai fantáziálás. 

Furcsa, de alig merem meghallgatni... azt hiszem, visszasüllyesztem az emlékek közé.

Sok víz lefolyt közben a Dunán... Megjártam Pakisztánt, belefolytam más ethno projektekbe, belekóstoltam az indiai technikákba... és nem is nagyon akarok kijönni onnan. Miközben az is teljesen működőképes, hogy a magyar balladákat meg a rokonnépek dalait ugyanúgy elővegyem és melegen tartsam, amikor a Hajnával, vagy csak Gergővel fellépünk.

Új, de tartósnak ígérkező mániámat, az észak-indiai Tappa éneklést mindkét völgyes műsoromon bevetem, néhány hét múlva. Gergővel is próbálunk majd rá, de a Burns Kati Trió egyik imprójába is becsempészem majd. 

Egyébként meg kell mondjam, nagyon érdekes és izgalmas vizekre sodor el a kísérletezgetés. Ádámmal és Bencével ugyanis, akikkel a Triót csinálom, sokat improvizálunk, ami, ugye, egy énekesnek különös kihívás. Amiket az impróhoz felhasználok, abban az indiai és a szibériai zene egyes elemei is megjelennek, de hogy ez az egész fogyasztható is legyen, sokat kell gyúrni a dolgot... tényleg úgy, mintha tésztával dolgozna az ember. Ha a hozzávalók nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, a massza széthullik. 

Miután visszahallgattam magam, eldöntöttem, hogy az eredmény még nem elég jó. Érezni kezdtem, hogy a szélesebb körben ismert jazz impró elemeit is tanulmányoznom kell, hogy több legyen a kapcsolódópont a hallgatóság számára, amikor az emberek úgy érzik, ismerős terepen vezetem őket.

Így találtam erre a linkre, ehhez a tanárhoz:

 

Itt sokat találok, aminek idővel a véremmé kell válnia, de szerencsére ehhez személyes segítségem is van. Izgalommal tölt el ez a videó. Igaz, nem ugyanolyan értelemben izgat, mint az indiai linkek. Ott egészen felvillanyozódom, és nyughatatlanná válok, amíg el nem kezdem megvalósítani azt, amit az énekes a videón produkál... Itt nyugodtabban örülök, mert látom, hogy ez a tudás könnyebben megszerezhető, nagyon hasznos, majdnem megkerülhetetlen. A birtokába lehet kerülni: lehet is, és kell is.

Szóval, Linet, a rendezgetés közben új dolgokkal is találkozom, amelyeknek helyet kell találnom az életemben. Csakhogy évekkel később ezek már nem demó cédék formájában kerülnek majd a kezembe. Manapság a telefonom felvevőjén, vagy a netbookomon tárolom a fontosabb kísérleteket, próbafelvételeket. Amelyik valóban számít, arról évekkel később is tudni fogom, micsoda, és mi lett a sorsa.