Netbook nélkül Fonyódra

Akkor még egyszer gyorsan írok neked, Linet, mielőtt elhúzom a csíkot a Balatonra...

Tudod, tavaly vittem magammal gépet, és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt. Akkor még nem vezettem blogot, de azért leveleztem, cikkeztem, és talán novellát írni is próbáltam... vagy csak mímeltem azt...

Gyakorláshoz rátöltöttem a gépre az A# tampurahangot, és minden délután skálázgattam egy darabig. Sőt, elővettem egy kis gyakorlatot, amit még Kishore Kumar, erre járó indiai énekes-énektanár kért számon tőlem, két éve, Yaman rágában.

És előkapartam egy dél-indiai darabot, amit még Somi Pannival terveztünk megvalósítani. Szanszkritul van, mégis déli... egy padam. Jó lesz ezt is gyakorolgatni a többi mellett, még ha a közelgő fellépéseken nem is rúg labdába. 

Tényleg olyan ez, mintha az ember gyúrna az edzőteremben, és érezné, hogy alakul, fejlődik az izomzata... (mondhatnám, ég a hája, de az a szimbólum itt nem működik). Az ember szinte tudatában van a kis izmoknak a torkában, a szájüregében, a nyelvében, és megéli, hogy halad... hogy valami jobban megy, mint előző este.

Sokszor gondolkodom az énekesek természetén. Vannak, akik úgy énekelnek, hogy az embernek könnybe lábad a szeme attól, milyen szép és kifejező. Lehet, hogy nem sokat brillíroznak a hangjukkal, de gyárilag olyan a torkuk, hogy némi gyakorlás és szintentartás mellett tökéletes formát hoznak, és ennek az értéke úgy teljes, ahogy van.

És vannak, akik nem nyugszanak. Új és új technikákra vágynak, és akár nyugton ültükben, a gép előtt, akár a metrón ácsorogva, vagy - ahogy mondani szokás - a zuhany alatt próbálgatnak valamit addig, amíg nem sikerül. Vagy amíg nem hasonlít arra, ami megtetszett. Mert azt akarják, hogy a hallgatóságnak leessen az álla... vagy ha nem, legalább soha ne tudják elfelejteni, amit hallottak.

Szerinted én melyik vagyok? :)

Éljen a Balaton!